Oroszország nem győzhető le
Ebben a háborúban nem jófiúk és gonoszok állnak szemben egymással.
Ebben a háborúban nem jófiúk és gonoszok állnak szemben egymással.
A nagy világvallások megoldásai a mindennapi életünk különböző problémáira.
A keresztény kultúra tenni akarásra nevel, nem pedig áldozati pózra.
Talán ez ma a legnehezebb: a rengeteg zaj, a modern világ impulzuskavalkádja, a sátán megannyi kísértése, a saját egónk önigazolásai közepette meghallani Isten szavát.
Meg kell teremteni a piros, fehér, zöld kultuszát – vallja Szilágyi Ákos.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a Pesti TV Politikai Hobbista című műsorában.
Nem véletlen, hogy a vasútvonalat érte támadás, ahonnan az Európából érkező fegyvereket szállítják.
A Pesti TV műsorvezetője arra kérte Márki-Zay sajtófőnökét, hogy mondja el, amit valójában gondol a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltjéről.
Jeszenszky Zsolt politikai hobbistát, a Pesti TV műsorvezetőjét fogmosás közben értük utol.
A többszörös világbajnok korábban úgy fogalmazott a magyar gyermekvédelmi törvényről, hogy az „gyáva, félrevezető”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
Egy idős asszony megtörten mesélt arról, hogyan veszítette el élettársát a tiszakécskei gyilkosságban.
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.