Antiszemita kirohanásai miatt egykor feljelentette, de Mesterházy Attila örül Gyöngyösi Márton változásának
Gyöngyösi Márton korábban több alkalommal is durva antiszemita kirohanásokat tett.
Gyöngyösi Márton korábban több alkalommal is durva antiszemita kirohanásokat tett.

Kísértet járja be Amerikát, az antiszemitizmus kísértete – mondhatjuk stílszerűen marxista klisével David Pressman botrányosra sikeredett, Gyöngyösi Márton meghívásával terhelt széderesti vacsorája óta.

A Jobbik vezérszónoka legalábbis erről beszélt mai napirend előtti felszólalásában.

Szoros amerikai pórázon tartják Gyöngyösiék pártját.

Szerinte médiahecc, hogy a legtöbb hazai zsidó szervezet elítéli a széderesten való megjelenését.

Az izraeli külügy is elítéli a Jobbik elnökének jelenlétét Pressmannál.

Az új áljobboldali, álkonzervatív tömörülés létrehozásában az a Civitas Intézet ad nélkülözhetetlen tanácsokat, amelynek honlapján Kész Zoltán neve is szerepel.

Mráz Ágoston Sámuel szerint az amerikai kormány növelni fogja a nyomást a magyar kormányon, ennek része volt David Pressman nagykövet szerdai bejelentése.

A Jobbik név elhagyására készül a Gyöngyösi Márton által vezetett, egykor nemzeti radikális formáció.

A Jobbik – Konzervatívok elnöke háláját fejezte ki David Pressmannak, hogy meghívta a széderestjére.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

Fegyház várhat a vádlott férfira.

A hőmérséklet enyhe marad.

Az ukránok és az amerikaiak eközben újabb tárgyaláson vannak túl.

Az egyházfő hivatalos látogatásra érkezett az országba.

Floridában tárgyalt a béketervről az amerikai és az ukrán delegáció.

Egyetlen vállalatban összpontosítja földgáz- és villamosenergia-nagykereskedelmi tevékenységét november elsejétől az MVM-csoport.

A Fradi két góllal is vezetett, de a végén meg kellett küzdenie a győzelemért.

Tízezrek tüntettek Madridban a kabinet lemondását és új választások kiírását követelve. A tüntetők korrupcióval vádolták a baloldali kormányt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.