Tudom, semmi újat nem mondtam a fentiekkel, de valljuk be: leírni és olvasni is jólesik újra és újra. Viszont, és itt a lényeg: az identitását (és szavazótáborát) elvesztett Jobbik helyén megjelent egy új jobboldali radikális párt, a Mi Hazánk.
De mi köze ehhez az egészhez a lengyeleknek? Ehhez semmi. Ott egy másik folyamat zajlott le. 2007 végén, az akkori választásokon a jobbközép PO alakított kormányt, a legnagyobb ellenzéki erő a tőle jobbra elhelyezkedő PiS lett. A lengyel baloldal pedig megsemmisült. (Az, hogy a lengyel baloldal ugyan posztkommunista volt, de – a magyarországival ellentétben – nem volt a saját hazájának ellensége, az fontos adalék, de jelen írásnak nem tárgya.)
Egy nagyon erős jobbratolódás ment tehát végbe Lengyelországban. Aztán ott is történt egy „néppártosodás”, csak ott sikerrel: a radikálisabb jobboldali PiS kormányzóképes erővé vált, és 2015-ben meg is nyerte a választást. A PO vezetője, Donald Tusk már egy évvel korábban lemondott a miniszterelnökségről, és elment Brüsszelbe. Ahová a PO „lelkét” is magával vitte. A párt ugyanis a globalista erők kiszolgálója/kitartottja lett, így ha de jure nem is, de facto azonban baloldali párttá vált.
Kb. ennyi a lengyel sztori, és akkor térjünk vissza a mi hazánkhoz (és a Mi Hazánkhoz). A radikális, nemzeti jobboldali párt tehát nagyjából a harmadik legnépszerűbb párt, és egyes intézetek egyes felméréseiben a DK-t közelíti. (Fontos, hogy a DK gyakorlatilag letarolta a baloldali térfelet egy év alatt, sok szavazót hódított el saját „szövetségeseitől”, ezért erősebb a Mi Hazánknál, szemben azzal az ominózus tavalyi méréssel, amikor a Mi Hazánk megelőzte.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!