Továbbra sem tud elszakadni a hordótól Jakab Péter, a Jobbik korábbi elnöke és felszámolóbiztosa. Legújabban arról szónokol – immár „A Nép Pártján” vezéreként –, hogy a határon túli magyarok ne szavazhassanak egyetlen magyarországi pártra sem. Talán elfelejtette, hogy korábban Gyurcsány Ferenc is előállt már ezzel a nehezen túlszárnyalható aljassággal. Egy rugóra járnak…
(Időről időre vita kerekedik: helyesen tesszük-e, hogy ismert elmebetegek marhaságairól tudósítunk. Sokan azt javasolják, ne foglalkozzunk ezekkel az űzött ábrázatú figurákkal, míg mások kifejezetten kérik, mindennap velük kezdjük a híradást. Én jónak tartom azt a preventív szerkesztői megközelítést, miszerint a Jakab-féle túlmozgásos anyaszomorítók rendszeres szerepeltetése a maga elrettentő hatásával épp a közjót szolgálja.)
Ha majd annak idején az utókor, történészek, politológusok és gyakorló elmeorvosok Jakab Péter munkásságát vizsgálják, aligha kerüli el a figyelmüket, hogy az űzött tekintetű ember meg volt győződve arról (amúgy helyesen), személyében nagyszerűen ölt testet a XXI. század lumpenproli emberideálja, a bunkó. „Nem lettem a hatalom rabja, és erre büszke vagyok – tájékoztatta nemrég az sajtót. – Megmaradtam annak, aki voltam: egyszerű vidéki gyerek.” Mindjárt fel is sorolta, hány területen boldogította eddig az emberiséget. Volt kocsmáros, biztonsági őr, gyógymasszőr, tanár, önkormányzati képviselő, pártelnök. A bohócot nem említette.
A „határon túli” Jakab-ötletre visszatérve kimondhatjuk: emberünk gyurcsányi mélységbe süllyedt. Már a szippantós autó sem vállalná.
