Amerika egyszerre két háborút is képes támogatni?
Az Egyesült Államok képes egyszerre biztosítani Izrael és Ukrajna támogatását, miközben fenntartja saját átfogó nemzetközi védelmét – jelentette ki Joe Biden.
Az Egyesült Államok képes egyszerre biztosítani Izrael és Ukrajna támogatását, miközben fenntartja saját átfogó nemzetközi védelmét – jelentette ki Joe Biden.
Az amerikai elnök palesztin kollégájával egyeztetve bírálta a Gázai övezetet irányító Hamászt.
A demokrata elnök házában talált titkosított dokumentumok miatti nyomozás részeként hallgatták ki Bident.
A republikánusok tisztességtelennek tartanák a lépést.
Joe Biden elmondta, minden eszközzel támogatni fogják Izraelt.
Erősödnek azok a hangok, amelyek azt mondják, hogy a háború nem az ő dolguk, nem szabad beleavatkozniuk.
A demokrata elnök első intézkedései között eltörölte Trump szigorú bevándorláspolitikáját, most pedig folytatja azt.
Egy nemzetközi válságot igyekeznek megakadályozni az amerikai lapnak nyilatkozó szakértő szerint.
A külföldi hadseregek fejlesztésére szánt pályázati alapból finanszíroznák Kijevet.
A demokrata elnök egyik első intézkedése volt leállíttatni a Donald Trump által megkezdett építkezést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szövetségi kapitány még mindig nem emésztette meg azt, ami Írországban történt.
A magyar válogatott gólvágója kihagyja az Örményország elleni hazai meccset.
A franciák otthon fordítottak Izland ellen.
A balliberális újságíró szervezet mellébeszél azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter már börtönnel fenyegeti az újságírókat.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.