Kaczyński: Az EU-ban nem tartják be az alapszerződéseket
A lengyel kormánypárt a tagállamok nagyobb szabadságát rögzítő uniós alapszerződéseket javasol.
A lengyel kormánypárt a tagállamok nagyobb szabadságát rögzítő uniós alapszerződéseket javasol.
Soros György egy nemzetközi pénzügyi csaló – nyilatkozta egyebek mellett lapunknak adott exkluzív interjújában Robert Fico volt szlovák kormányfő.
A Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolatával, valamint az Alaptörvény-módosítással is foglalkoztak a lapok.
Sose feledjük, hogy hiába állunk a jogszerűség és az igazságosság talaján, méltányos elbánásra nem, csak magunkra számíthatunk.
Az unió szándéka, hogy a jogállamiságot megszüntetve liberális értékdiktatúrát tegyen annak helyére.
Úgy látszik, Soros György idős korára kleptomániás, vagyis bocsánat, grafomániás lett.
Jól van, legyen hát mindenki győztes, hadd örüljenek!
A Soros-konferencia előadói csalódottak a Brüsszellel folytatott tárgyalások magyar sikerrel végződő eredményei miatt.
A volt szlovák miniszterelnök szerint a jelenlegi pozsonyi vezetés hátba szúrta Budapestet és Varsót.
Visszautasítottuk mindazt, ami nem elfogadható a nemzeteink számára – hangsúlyozta a magyar kormányfő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke nem tud uralkodni magán.
Az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri színpadon, és már a kormányfő is dolgozik az ünnepi beszédén.
Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.
Minden nyugdíjast érintene a Tisza Párt megszorítása.
Információs hadviselés zajlik a budapesti békecsúcs kapcsán – írta gyorselemzésében Deák Dániel.
A háttérben zajlanak a tárgyalások, mindenki azt találgatja, mikor találkozik Trump és Putyin.
Valótlanságot állított Ursula von der Leyen az Európai Parlamentben.
Az árulás és túlélés viharos története.
Az Olimpiakosz hatalmas pofonba szaladt bele a Barcelona ellen.
A Balaton-felvidéken csaknem félmilliárd évet ugorhatunk vissza az időben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.