Tuzson Bence: Nemzetünk jövőjét a ma fiataljai építik
Ma hirdetik ki a Deák Ferenc Ösztöndíj győzteseit.
Ma hirdetik ki a Deák Ferenc Ösztöndíj győzteseit.

Amit Magyar Péter művelt az Ötkertben, „az nem olyan téma, amit a mentelmi jognak védeni kellene”.

– Olyan szervezetünk van nekünk, jogászoknak, mely képes összekapcsolni egymással a hivatásrendeket, illetve korosztályokat – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter.

A „Kövér” és „dr. Uzsora” néven emlegetett jogász eddig százmilliós pénzmosással, zsarolással és költségvetési csalással van megvádolva.

A több száz milliós csalással vádolt ügyvédek jelentősen csökkenthetik a bizalmat a szakmában.

A jó jogásznak nem kizárólag szakmai képzettséggel, szerteágazó lexikális tudással kell rendelkeznie, de egyúttal kiforrott erkölcsi, morális értékrenddel is – hangoztatta az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn Pécsen.
A férfi megpróbálta átverni a jóhiszemű tanárnőt, aki azonban nem hagyta magát megvezetni.

A The Wall Street Journal szerint valószínűleg a hatóság félrevezetése miatt emelnek vádat, Craig ugyanis megkerülte a törvényt, és nem regisztráltatta magát külföldi államnak dolgozó ügynökként.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Október 23-a előestéjén egy olasz dallal emlékezett meg a forradalom hőseiről a kormányfő.

A reptér jelenleg fennakadás nélkül üzemel, járatkésés vagy törlés nincs.

Aki keres, az talál – írta közösségi oldalán a budapesti Fidesz frakcióvezetője.

A kormányfő mindenkit a békemenetre invitál.

Fontos bejelentést tett az amerikai pénzügyminiszter. Donald Trump magasabb fokozatba kapcsol az amerikai–orosz tárgyalásokban?

Rossz hír a háborúpártiaknak, és jó hír mindazoknak, akik békére vágynak, hogy az amerikaiak egyáltalán nem adták fel a békecsúcs megrendezésére vonatkozó terveiket – jelentette ki Szijjártó Péter.

Az Egyesült Államokban példaként tekintenek a magyar családpolitikára, s a jelenlegi adminisztráció a családpolitikai intézkedések terén hazánknak ezen példáját követi.

Mindkét csapat sorozata folytatódott, ennek Xabi Alonso örülhet jobban.

A gólpassza után be is talált a magyar válogatott csapatkapitánya, ezzel lett teljes a liverpooli gála.

Budapest felé egy sávon halad a forgalom.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.