A nemzeti sajtó küldetése
Meg kell becsülni ikonjainkat, és médiaügyeinket elhivatott, autonóm és a nemzet iránt elkötelezett újságírókra alapozzuk.
Meg kell becsülni ikonjainkat, és médiaügyeinket elhivatott, autonóm és a nemzet iránt elkötelezett újságírókra alapozzuk.

A Médianéző Központ által alapított kitüntetést minden év március 15-e alkalmából adják át.

A Médianéző Központ által alapított elismerést a negyedik alkalommal ítélték oda.

A Médianéző Központ által alapított kitüntetés célja az, hogy a jobboldali sajtó munkatársai is megkaphassák a munkájukért járó elismerést.

A Jótollú magyar újságíró díjat nem a magam, hanem a sok-sok barátom, újságírótársam teljesítménye miatt vettem át, akikkel húsz-harminc éve együtt dolgozunk – jelentette ki Gajdics Ottó.

Gajdics Ottó, a Szabad Föld hetilap főszerkesztője vehette át az első alkalommal odaítélt, a Médianéző Központ által alapított Jótollú magyar újságíró díjat csütörtökön Budapesten.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy szerző már beismerte, hogy a tervek valósak.

Szentkirályi Alexandra pénzbesöprésről beszél.

Az ügy gyanúsítottja, F. János brutális kegyetlenséggel végzett 2000 májusában a bajai kisfiúval.

A Tisza Párt kiszivárgott tervei mindenkit súlyosan érintenének.

A Kreml nyilvánosságra hozta a részleteket.

Rács mögött az energiaügyi miniszterhelyettes.

Még egymilliárd eurót kértek az európai szövetségesektől.

The EU is no longer an actor in global politics, said Peter Szijarto, sharply criticizing Brussels.

Könnyeivel küszködve emlékezett barátjára a Vígszínház igazgatója.

A helyszín is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.