Üdítő színfolt tehát Mráz Ágoston Sámuel és Boros Bánk Levente kezdeményezése a Jótollú Magyar Újságíró díjjal, akik 2019-ben eleve egy neves médiaszemélyiségekből álló kuratóriumot kértek fel a díj odaítélésére, majd az újabb díjazottak bevonásával döntenek évről évre az elismerés sorsáról. Az átadási ceremónia rangos médiaeseménnyé nőtte ki magát az évek során, az idei díj pedig a lehető legjobb helyre került: Császár Attila, az MTVA, az Echo TV és mindenekelőtt a Hír TV legendás riportere kapta meg azt.

– méltatta a bátor és örök igazságkereső riportert Boros Bánk Levente.

Aznap este a PS Polbeat című videóműsorában megkérdeztük „Csaszit”, hogy ilyen televíziós tapasztalattal és érdemekkel a háta mögött miért nem tanítja vagy irányítja a médiába vágyó fiatalokat? Mire ő, a tőle megszokott szerénységgel csak annyit mondott:

Persze nagyon imponáló mondatok ezek, de mégis muszáj feltenni a kérdést: A nemzeti oldal miért nem becsüli és foglalkoztatja jobban ikonjait és harcosait? Hiszen Császár Attila is harcos, aki a kilencvenes évek elején nem a könnyebb utat választotta és nem simult bele a chartázó, kékszalagozó, az SZDSZ-nek behízelgő és a kommunistákat újra a hatalomba segítő médiamunkások táborába, hanem az MTV Híradó maroknyi csapatával kiállt az igazság és a kiegyensúlyozott tájékoztatás mellett.

Majd a konzervatív-nemzeti sajtó 1998-ban kezdődő újjászületésének (számunkra feledhetetlen és felemelő) időszakában Császár Attila újra ott találta magát a csatamezőn. Dacolt a még mindig óriási baloldali túlsúllyal, a kormányváltás után ott volt a Hír TV szárnybontogatásánál, s az újabb harcos évek után, a nemzeti televízió hirtelen milliósra duzzadó nézőközönsége előtt mezteleníthette le a gyurcsányi hatalmat – a tévéostrom, a Kossuth téri tüntetések és a rendőrterror drámai napjain. Ki más volna hát a televíziós legenda, ha nem Csaszi? Kik mások volnának a konzervatív újságírás ikonjai, ha nem azok, akik a hibbant Néró tombolásának éveiben az igazság felfedéséért küzdöttek a szűköcske jobboldali médiatérben?

A Magyarországot vezető politikai közösség a sokszor megismételt (kétharmados) győzelem és a csaknem tizenhárom évnyi sikeres kormányzás révén óhatatlanul professzionálissá, felnőtté vált. Természetes folyamat ez: a régi harcosok és igazságbajnokok háttérbe szorulása, a szakmai szinteken végbemenő kiegyezések sora, az opportunisták diktálta versenyhelyzetek kialakulása, és eleve a tény, hogy sorra lépnek be a közéletbe olyan fiatalok, akik Császár Attila 2006-os tudósításai idején és általában a posztkommunista-liberális kormányzással sújtott, küzdelmes ellenzéki években nemhogy Fidelitas-tagok, de még iskolások sem voltak.

A konzervatív média sem mentesülhet e hatás alól, s talán ennek tudható be, hogy a már említett központok, intézetek és kollégiumok fontosnak tartják, hogy aktivizálják magukat a konzervatív sajtó körül. Persze szívük-joguk médiakonferenciákat tartani, egyiken-másikon valóban neves külföldi megszólalók vesznek részt és például a segítségükkel becses nyugati konzervatív körökben válik beszédtémává a magyarországi média-sokszínűség. Mégis! Meglehetősen hülyén érezzük magunkat, amikor egyre többször beszélnek rólunk, újságírókról, nélkülünk.

Ugyancsak a PS Polbeatjében beszélgettünk egy másik legendás riporterrel, Kondor Katalinnal, a Magyar Rádió korábbi elnökével a Lovas István-sajtódíj átadásáról (melyet idén Mező Gábor kapott meg). Kondor Katalin így értékelte a konzervatív közéletben végbemenő változásokat: 

Kondor Katalin pontosan tudja, hogy az ezredforduló legelején micsoda heroikus küzdelem révén tudott végre szóhoz jutni a nemzeti oldal. Micsoda munka és küzdelem volt megteremteni e fórumainkat! A magyar sajtó napján, mely a nemzet és a nemzeti sajtó egybeforrásának 175. évfordulója is, muszáj hangoztatnom: csak úgy maradhatunk erősek, ha médiaügyeinket a jövőben is elhivatott, autonóm és a nemzet iránt elkötelezett újságírókra alapozzuk. Olyanokra, mint Császár Attila.

Borítókép: Boros Bánk Levente, Császár Attila és Mráz Ágoston Sámuel (Fotó: Éberling András)