Nem lehet feledni, nem, nem, soha
Mély fájdalmat éreztek a költők a békediktátum miatt bekövetkező ország- és nemzetvesztés után.
Mély fájdalmat éreztek a költők a békediktátum miatt bekövetkező ország- és nemzetvesztés után.

Trianont ne kapcsoljuk össze a gyásszal, mert a könnyek sehová sem vezetnek, a kesergés nem segít.

Az Irodalmi Magazin legújabb számában a költőt és embert, valamint az életművét teszi vizsgálat tárgyává.
A józsefvárosi Pikó-önkormányzat képviselője nagyon szeretne tényező lenni. De nem megy szegénynek.

A magyar költészet napját 1964 óta, 56 éve ünnepeljük ezen a napon, József Attila születésnapján.

Hódmezővásárhelyhez számos jeles költő kapcsolódik: József Attila például sokszor vendégeskedett itt.
Tekintettel József Attila születésnapjára, több, költészettel foglalkozó esszét, tanulmányt válogattak a szerkesztők.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnökének tevékenységét inkább az utánkövetési kényszer, semmint az önálló gondolatok vezérlik.

Forgalmi és közlekedési információk hétfőn délelőtt.

A szomszédokat sokkolták a történtek.

Szentkirályi Alexandra szerint a fővárost kisiklatta Karácsonyék hatalomra kerülése.

A nemzetközi sajtó diplomáciai áttörésről ír.

Tusk szerint Lengyelország jövője Ukrajna sorsától függ.

Németország után Franciaország is segíti Belgiumot a belga légtérben észlelt drónok elhárításában.

The Ukrainian President calls Hungary to account.

Zsikó Zsuzsanna előadását tapsvihar fogadta Dél-Koreában.

Csak az idei esztendőben kilenc amerikai beruházást jelentettek be, melynek jelentős része a legújabb technológiák érkezését és a legmagasabb hozzáadott értékű munkahelyek létrehozását eredményezi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.