… Nem merem e pár sort újra elolvasni: nem tudom, meg tudtam-e éreztetni, amit mondani akartam. Ővele magával, Attilával, könnyű dolgom lett volna: ő már értette volna, mielőtt kinyitottam volna a számat, mert aki úgy verselt, mint ő, csakis így gondolkozhatott. S bár mulasztást körüle nem vethetek magamnak szememre: sírján túl most mégis fáj, hogy az otthoni rideg világban e tanúságtétellel nem siettem és álltam többször mellé, ki úgy epedt a simogatás után s kinek ez úgy el is kelt.
(Ignotus: A József Attila verse, Szép Szó, 1938)
*
A József Attiláról 1936-ban készült fénykép, akárcsak a korábbiak, a költőt rendezettnek mutatják. Kortársai szerint József Attila még élete legnyomorúságosabb időszakában is ügyelt a ruházatára, s miként fegyelmezett szerkezetű, a gondolatokat csodálatos pontossággal kifejező versei, akképpen megjelenése is pedáns volt. Irodalomtörténeti tény, hogy igyekezett arcáról, külsejéről tudatosan „megszerkesztett” képet hagyni az utókorra.
Mindez pedig Marton László nemrégiben a Parlament déli szárnya mellett elhelyezett József Attila szobráról jut eszembe.
A stilizált rakparton ülő figura megalkotásakor a szobrászt minden bizonnyal az említett fénykép inspirálta. […] Marton szobra, bár alaposan eltér a képtől, inkább csak külsődleges plasztikai ábrázolat, semmint a költő emberi-művészi arculatának megragadása. A szobor-József Attila zakóját összegyűrve ledobta a lépcsőre. Köldökig kigombolt ingét kiráncigálta a nadrágból. Mindkét cipőjének fűzője meg van oldva. Logikátlan módon: kalapját nem dobta a zakójára, hanem féltve a kezében őrzi.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!