Az új német kapitány vezérnek hívta vissza a korábbi bűnbakot
Julian Nagelsmann több meglepetést is szerzett az első, általa kihirdetett válogatott kerettel.
Julian Nagelsmann több meglepetést is szerzett az első, általa kihirdetett válogatott kerettel.

A bajorok márciusban függesztették fel, a fiatal edző nem felejt. Emiatt Manuel Neuer is aggódhat.

Pedig csak a közvélemény-kutatásban megkérdezett szurkolók egyharmada értett egyet az edző kinevezésével.

A jelenleg papíron még a Bayern alkalmazásában álló szakember állítólag havi négyszázezer eurós fizetést kap majd leendő munkaadójától.

Nagyra értékelnének a németek egy hasonló gesztust, mint amit Dárdai Pál tett nálunk 2014-ben.

A Német Labdarúgó-szövetség Hansi Flick utódját keresi a szövetségi kapitányi posztra.

A német bajnoki címről döntő drámai gól szerzője kiemelte az egyik edzőjét. Csakhogy őt már kirúgták.

Kérdés, hogy Oliver Kahn lefejezése felmentheti-e a vezetőség többi tagját a felelősség alól.

A versenyből kiszállt trénerek után Mauricio Pochettinóval folytat tárgyalásokat a londoni klub.

Az eredmények fényében valóban érthetetlen döntést hozott a Bayern, amikor kirúgta Nagelsmannt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

2026 a veszélyek és a lehetőségek éve.

A kormányoldal nem akar sem magyar fiatalt, sem fegyvert, sem pénzt küldeni Ukrajnába, nem akar belebonyolódni a háborúba.

A kormány nem hagyja, hogy a magyarokat pumpolja Brüsszel.

A miniszterelnök értékelte az elmúlt hetek, napok intézkedéseit, a hóhelyzet kezelését.

A csapások lakóházakat és közműveket rongáltak meg, két civil is megsérült.

Mélyülő vita Washington és Koppenhága között.

A tagok névsorát hamarosan ismertetik.

A szerb klasszis nem adja fel, és kedvenc Grand Slam-tornáján, az Australian Openen újabb győzelemre készül.

Vége a „one man shownak."

Nagyobb a gáztartalékunk, mint a nyugati országokban ez megszokott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.