Áltaxis teríthette a drogot
Nem jellemző a drogkereskedés a taxisok között a szakmai szervezet vezetője szerint.
Nem jellemző a drogkereskedés a taxisok között a szakmai szervezet vezetője szerint.

A lefoglalt drog becsült feketepiaci értéke csaknem 170 millió forint.

A gyanúsítottat garázdasággal, kábítószer birtoklásával, testi sértéssel, szabálysértésekkel vádolják.

Ötüket őrizetbe vették, és több fogyasztót is előállítottak.

Minden idők legnagyobb hazai kábítószerfogásai valósultak meg az összehangolt rajtaütéseken.

A baloldali politikusok többsége nem véletlenül lehet híve a drogliberalizációnak.

Egyesek szerint az elkobzott eszközök és kábítószerek biztonsági kockázatot jelentenek az országra nézve.

A szeánszért fejenként 160 eurót kért a nő, cserébe kábítószer-hatású anyagot adott a résztvevőknek.

Az amerikai határvédelem mintegy hárommillió dollár értékű kábítószert foglalt le.

A hivatali tisztségviselőket sokkal szorosabban fogják ellenőrizni a lövöldözést követően.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Érdemes utánanézni a célország szabályainak.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben.

A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

Az Egyesült Államok elnöke Orbán Viktort a barátjaként kezeli, Magyarországot, a magyar embereket tiszteli, és ennek megfelelően áll hozzánk – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban a külgazdasági és külügyminiszter.

A nemzetközi sajtó egyértelműen sikeresnek ítéli a találkozót, és elismeréssel nyilatkozik róla.

Az Egyesült Államok nem veszt részt az idei G20-csúcstalálkozón.

Az ezredik meccsét győzelemmel ünneplő Pep Guardiola megdicsérte játékosait.

Óvatos becsléssel ezerforintos benzinártól mentettük meg a magyarokat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő vezetésével sikeres tárgyalásokat folytatott a magyar delegáció Washingtonban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.