Kaliforniában fizetnek a transzneműségért
A transznemű és nem bináris személyek átszámítva 210–310 ezer forintos havi fizetést fognak kapni két éven keresztül.
A transznemű és nem bináris személyek átszámítva 210–310 ezer forintos havi fizetést fognak kapni két éven keresztül.
Egy iskolai szervezésű tudományos táborban három éjszakát aludtak közös kabinban biológiai férfi tanácsadók lánygyermekekkel.
A demokrata párti kormányzó büszkén jelentette be, hogy egyik szövetségi államban sincs még hasonló rendszer.
Előrejelzések szerint nem veszik át a republikánusok a demokraták fellegvárát, hivatalban maradhat Newsom.
Kaliforniában „visszahívós szavazást” tartanak, Arnold Schwarzenegger is így lett kormányzó 2003-ban.
A kaliforniai tanárnő eltávolította az amerikai zászlót az osztályteremből, mert kényelmetlenül érezte magát tőle.
Fél évszázad után szabadon engedhetik a politikus gyilkosát.
Transzneműekből álló zenekar tiltakozott egy fürdő előtt, amiért a spa alkalmazottjai nemrég a nőknek fenntartott részből elküldtek egy transznemű nőt.
Legutóbb egy professzornak kellett bocsánatot kérnie, miután a „terhes nők” kifejezést használta óráján.
Kötelezővé tették a koronavírus elleni védőoltást a városi és az állami alkalmazottaknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint meg kell változtatniuk az internetes kultúrát Magyarországon.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a légi szállítmányok hét raklapnyi lisztet, cukrot és konzerv élelmiszert tartalmaznak.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.