Több mint hárommilliárd forintból újul meg a XVI. kerületi szakrendelő
Új szakellátások és egynapos sebészet is várja a betegeket az Egészséges Budapest programban felújított intézményben.
Új szakellátások és egynapos sebészet is várja a betegeket az Egészséges Budapest programban felújított intézményben.
A miniszter Sárvár főterén felavatta az első független és felelős magyar kormány miniszterelnökének köztéri szobrát.
Március 15-e alkalmából azok részesültek elismerésben, akik teljesítményükkel hozzátettek a magyar örökséghez.
A kormánypárti politikus szerint a baloldal szeret arra hivatkozni, hogy mennyire fontosnak tartja az emberek egészségbiztonságát, a tények azonban az ellenkezőjét mutatják.
A kormánydöntés a kiemelt várólista-csökkentési program végrehajtásának 2022 végéig történő meghosszabbításáról is rendelkezik.
Az elmúlt négy év során a kormányzat 2,8 milliárd forinttal támogatta a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet fejlesztéseit.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Támogatáskezelő pályázatára állami és önkormányzati intézmények, valamint civil szervezetek jelentkezhetnek.
Az emberi erőforrások minisztere beszélt az alapellátás fejlesztéséről is.
A kormány újabb 2,8 milliárd forintot költ egészségügyi beruházásra Pécsen.
A Klebelsberg Központ irányításával megkezdődött 120 ezer notebook kiszállítása, amit pedagógusok és diákok kapnak majd.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
„Arra szólítjuk fel az Európai Bizottságot, hogy nyújtson finanszírozást a régió infrastruktúrájának fejlesztéséhez.”
Moszkva egyértelmű reakciókat ígér.
A 18 éves angol dartsjátékos tiszta vizet öntött a pohárba a jövőjét illetően.
Brüsszelből és Kijevből összehangoltan támadják Magyarországot – állapította meg Szentkirályi Alexandra.
Előre figyelmeztet a Hungaromet a következő napok időjárása miatt.
A nyugati világ elfelejtette, hogyan védje meg értékeit.
Múlt évben ilyenkor Soros Györgyék az egyik legveszélyesebb jelöltnek állítottak be engem, aki kongresszusi helyért indult. És részben igaza volt: veszélyes vagyok, mert igenis veszélyt jelentek, fenyegetést jelentek az ő programjukra, a korrupciójukra, a hatalmukra – jelentette ki Abe Hamadeh.
Előre figyelmeztet a Hungaromet a következő napok időjárása miatt.
A nyugati világ elfelejtette, hogyan védje meg értékeit.
Múlt évben ilyenkor Soros Györgyék az egyik legveszélyesebb jelöltnek állítottak be engem, aki kongresszusi helyért indult. És részben igaza volt: veszélyes vagyok, mert igenis veszélyt jelentek, fenyegetést jelentek az ő programjukra, a korrupciójukra, a hatalmukra – jelentette ki Abe Hamadeh.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.