Azonosították két Árpád-házi személy csontjait és a Hunyadiak származását
A kutatás célja, hogy az Árpád-ház férfitagjai mellett azonosítsák feleségeiket, rokonaikat, valamint a vegyesházi királyokat is.
A kutatás célja, hogy az Árpád-ház férfitagjai mellett azonosítsák feleségeiket, rokonaikat, valamint a vegyesházi királyokat is.
Staféta elnevezésű programsorozatának legújabb kiállítása Sándor Antal festő- és szobrászművész alkotásait mutatja be.
A tanulmány szerint a Covid–19-halálozás aránya az omikron hullám alatt 56 százalékkal volt alacsonyabb.
A modern technikai eszközök és módszertanok elősegítik az esélyegyenlőséget, így csökkenhet az iskolaelhagyók száma.
A társadalmi innovációban az új termékek, szolgáltatások kifejlesztése és megvalósítása által új együttműködések alakulnak ki.
A dévai ferences rendi szerzetes megerősítette: a napokban telefonon értesítették, hogy elfogadták jelölését a Nobel-békedíjra.
A cél, hogy a kisebb városokban és településeken működő iskoláknak is biztosítsák a minőségi oktatás feltételeit.
Az emberi erőforrások minisztere azt kéri, hogy senki ne dőljön be az ilyen jellegű profilhamisításoknak.
– A minisztériumhoz tartozó öt ágazatban olyan fejlesztések zajlottak le az elmúlt négy évben, amelyek ritkán fordulnak elő a történelemben – mondta Kásler Miklós.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere jelölte a díjra a ferences rendi szerzetest.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
„Arra szólítjuk fel az Európai Bizottságot, hogy nyújtson finanszírozást a régió infrastruktúrájának fejlesztéséhez.”
Moszkva egyértelmű reakciókat ígér.
A 18 éves angol dartsjátékos tiszta vizet öntött a pohárba a jövőjét illetően.
Brüsszelből és Kijevből összehangoltan támadják Magyarországot – állapította meg Szentkirályi Alexandra.
Előre figyelmeztet a Hungaromet a következő napok időjárása miatt.
A nyugati világ elfelejtette, hogyan védje meg értékeit.
Múlt évben ilyenkor Soros Györgyék az egyik legveszélyesebb jelöltnek állítottak be engem, aki kongresszusi helyért indult. És részben igaza volt: veszélyes vagyok, mert igenis veszélyt jelentek, fenyegetést jelentek az ő programjukra, a korrupciójukra, a hatalmukra – jelentette ki Abe Hamadeh.
Előre figyelmeztet a Hungaromet a következő napok időjárása miatt.
A nyugati világ elfelejtette, hogyan védje meg értékeit.
Múlt évben ilyenkor Soros Györgyék az egyik legveszélyesebb jelöltnek állítottak be engem, aki kongresszusi helyért indult. És részben igaza volt: veszélyes vagyok, mert igenis veszélyt jelentek, fenyegetést jelentek az ő programjukra, a korrupciójukra, a hatalmukra – jelentette ki Abe Hamadeh.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.