Hősök teremtek közöttünk, egyszerű emberek között
– jelentette ki Kásler Miklós A 2021. év Társadalmi Innovációja cím átadóján. Az emberi erőforrások minisztere Széchenyi Istvánt idézve arra utalt, hogy a díjazottak a magyar társadalom minden rétegének előrejutásáért dolgoznak.
A társadalmi innováció gyakorlati megvalósításában tevékenykedők fontos feladatokat teljesítenek, értéket teremtenek a társadalom csoportjai részére. Ennek elismerésére a tavalyi év legjelentősebb társadalmi innovációs teljesítményeinek feltérképezésére nyílt pályázati felhívást hirdetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET). A 2021. év Társadalmi Innovációja címet olyan állami és önkormányzati intézmények, valamint civil szervezetek, vállalkozások nyerhették el, amelyek tavaly a társadalmi innováció terén mérhető módon, jelentős eredményt mutattak fel és fenntartható üzleti modellel rendelkeznek.Különösen az esélyegyenlőség, társadalmi felzárkózás, családtámogatás, köznevelés, szociális és egészségügyi ellátás terén kialakított modellekre terelődött a bíráló bizottság figyelme. Az elbírálás során előnyt jelentett, ha a pályázók a helyi társadalmi csoportok bevonásával tevékenykednek, közösségépítő hatással bírnak vagy össztársadalmi, országos kezdeményezéssel jelentkeztek.

Kidolgozott és megvalósított ötleteket, nemzetközileg is adaptálható megoldásokat vártak a pályázóktól.
Monszpart Zsolt, az EMET főigazgatója lapunknak elmondta, nagyon örül annak, hogy a társadalmi innováció elismerése így a médián keresztül is megjelenhet, mert rengeteg hős van jelenleg az országban, akik kitűnő ötletekkel segítik a társadalmi problémák megoldását. Mindez példaértékű, ezért széles körben kell megismertetni őket.
A 2021-es évben elért jelentős társadalmi innovációs tevékenységéért kiemelt szervezetként a CédrusNet Kecskemét és a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft., valamint a Kacsacsőrű Művészeti Nonprofit Kft. mind az öt értékelési szempont alapján maximális pontszámot kapott a bíráktól. A 2021. év Társadalmi Innovációja cím és az ehhez kapcsolódó logó használatának lehetősége mellett egy-egy Zsolnay vázát kaptak. A kecskemétiek által kialakított Szenior tudáshasznosítási program elindításának ötletét az adta, hogy Kecskemét iparosodása, fejlődése következtében egyre több fiatal költözött a városba és környékére, emellett egyre több ötven év feletti igényelt a teherbírásának és igényeiknek megfelelő tevékenységet, elfoglaltságot.
