Krasznahorkai László átvette a Nobel-díjat + videó
Minden évben az alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át az elismeréseket.
Minden évben az alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át az elismeréseket.

A befektetett munka és az eredmények gyümölcseit most lehet learatni.

Átadták az idei Ig Nobel-díjakat. Kizárt, hogy ezt nevetés nélkül végig olvasná bárki.

A budapesti Fidesz frakcióvezetője elárulta azt is, hogy a jogi egyetemen megszenvedett a latinnal.

Kiosztották a kémiai Nobel-díjat.

Kémiai molekulákból kiindulva teremtene életet.

Idén nyolc, természettudományokat tanító általános és középiskolai pedagógus vehette át a Rátz Tanár Úr Életműdíjat.

A díjazottak neve példátlan módon az eredményhirdetés előtt kiszivárgott.

Az eddig ismert 18 kristályos szerkezetű jégvariáns nagyon különböző tulajdonságokkal rendelkezik.

Élményszerűvé, izgalmassá, gyerekbaráttá vált az új tantervek alapján átdolgozott természettudományos tananyag.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Immár hagyománynak számít a miniszterelnök beszéde.

A Tiszából kiugrott szakértő szerint a tiszások többsége alkalmatlannak tartja Magyar Pétert miniszterelnöknek.

Egyre több a kampány, de kormányozni is kell – adott helyzetjelentést a Harcosok Klubjának a miniszterelnök.

Az ónos eső miatt rengeteg a baleset.

Több mint száz olasz rendőr sérült meg.

Az orosz–ukrán háború negyedik évfordulójára szervezik a megmozdulást.

Egyre több a panasz Von der Leyenre, az Európai Néppárt elnöke támadásba lendült.

Egy sor klubba beleszálltak a fehérváriak: a Haladás, a DVSC és még a Cottbus is megkapta a magáét.

Mutatjuk, melyik papírok szállították a legnagyobb hozamot.

A magyar külügyminiszter beszédében szót emelt a világ ismételt blokkosodása ellen is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.