Petz Andrea kémia–matematika tanári diplomája megszerzése után a Paksi Atomerőműben, majd húsz évig egyetemi oktatóként dolgozott. 2011-ben lett a Pécsi Akadémiai Bizottság szakmódszertani csoportjának elnöke, valamint 2016 óta a Magyar Kémikusok Egyesülete tanári szakosztályának elnöke. Évek óta a Baranya vármegyei kémiaversenyek egyik szervezője, az Irinyi János Országos Kémiaverseny versenybizottságának tagja, versenyfeladatok szerzője.
Gergely Tibor 27 éve a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium egyik meghatározó biológiatanára, aki honlapján országszerte segíti a biológiaoktatást. Évente megszervezi a természetfotó-pályázatot a gimnázium diákjainak, szakmai munkáját pedig már több kitüntetéssel is jutalmazták: miniszteri elismerő oklevelet, illetve „Bonis Bona” – A nemzet tehetségeiért díjat kapott.
Lovasi Ildikó, a XIII. kerületi Hunyadi Mátyás Általános Iskola pedagógusa már 35 éve a pályán van, és kiemelt feladatának tekinti a kémia gyermekekkel való megszerettetését, illetve a környezettudatos magatartásra nevelést. A kötelező óraszámon felül is sok időt tölt a tehetséges tanulók fejlesztésével, munkáját több kitüntetéssel jutalmazták: Hunyadi Aranymedál, Miniszteri Elismerő Oklevél, XIII. kerületi Év pedagógusa.
Punyiné Kandrács Erzsébet fizika–technika szakos a tanári diplomája megszerzése óta több mint négy évtizede dolgozik a cigándi Kántor Mihály Általános Iskolában, az ország egyik hátrányos helyzetű térségében. Ebben a környezetben a tehetséggondozás többszörös energiát igényel, de a tanárnő jól veszi az akadályokat: a Nemzeti tehetség programban többször nyert pályázatot, tehetséges tanítványai az országos versenyek állandó, élmezőnyben található szereplői.
Tófalusi Péter a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumnak elismert tanára, akinek a diákjai tízszer jutottak ki a nemzetközi fizikai, illetve a nemzetközi csillagászati és asztrofizikai diákolimpiára. Eredményes munkásságát rengeteg díjjal ismerték el: 2005-ben Ericsson-díjat, 2011-ben Vermes-díjat, 2010-ben Jedlik Ányos-díjat, 2011-ben Pro Progressio-díjat, 2011-ben Mol MesterM-díjat, 2013-ban pedig Bonis Bona-díjat kapott.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!