Erdély sziklakapuja
Az 1940-es évek elején kiadott képeslapon még eredeti pompájában látható az akkor még az Erdélyi Kárpát Egyesület által gondozott épület.
Az 1940-es évek elején kiadott képeslapon még eredeti pompájában látható az akkor még az Erdélyi Kárpát Egyesület által gondozott épület.

Ógyallától az alig 40 kilométerre fekvő Mezőkeszire adták fel ezt a különleges képeslapot 1908-ban.

„Vajda-Hunyad vára a legszebb középkori műemlék a hazában” – írta róla Arányi Lajos.

Az Alpár Ignác tervezte remekmű egy épületcsoportban tárja elénk a történelmi Magyarország ezer éves építészettörténetét a ligetben.

Képzeljék el azt, hogy nincs Trianon, s előtte Gyulafehérváron sem gyűlnek össze a nagy területrablás bukaresti hátszelű előkészítői.

Mi mással kezdődhetne sorozatunk, mint egy csoda szép régi képeslappal a nemzet fővárosáról.

A Magyar Nemzet sorozatának gerincét Balázs D. Attila író, újságíró kuriózumokkal teli régi magyar képeslapgyűjteménye adja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Még a baloldali elemzők is elismerik, hogy a politikai teljesítményt nézve a Fidesz nyerte meg az őszt. A tél beköszöntével valóban átrendeződni látszik a politikai térkép? Gyengült-e a Tisza Párt és Magyar Péter a kiszivárgott adótervezet miatt? Hová lett a lendület?

Most mindenki hozzájuthat a miniszterelnök által aláírt pulóverhez.

Tragédia történt a rácsok mögött.

A kormány folytatja a tanárok és az óvónők béremelését.

Találatot és tüzet rögzítettek a létesítmény területén – áll a közleményben.

Míg az Egyesült Államok stratégiai alkualapnak tekintené az összeget, Berlin és Brüsszel szerint Európa nem engedheti át a döntést az amerikaiaknak.

Mérföldkő az egész magyar felsőoktatás számára.

Szent Lászlónak csak leánygyermekei lettek.

Vége a streamingháborúknak?

Gólszegény első félidő után kiélezett volt a hajrá.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.