Erdély a Városligetben

Az Alpár Ignác tervezte remekmű egy épületcsoportban tárja elénk a történelmi Magyarország ezer éves építészettörténetét a ligetben.

Forrás: Balázs D. Attila gyűjteménye

Amikor két éve megjelent a Nagyvárad krónikája című monumentális kötet, a „marketingkampány” része volt az is, hogy megkülönböztessék magukat az utoljára 2007-ben kiadott Budapest krónikájától mint hasonló stílusú műtől. Az üzenet egyszerű volt: mi szebbek, jobbak és tartalmasabban vagyunk fővárosi párunknál. A Nagyvárad krónikája az a kötet, amely az 1940-es visszacsatolás fejezeténél nem volt képes egy fotót sem közölni Horthy Miklósról, aki csapataival bevonulva azóta is jó szívvel emlegetett kis magyar világot teremtett Szent László városában. Persze ez annyira nem lepett meg, hiszen a 850 oldalas munka a helyi ultraliberális boszorkánykonyha, a Várad folyóirat (azóta Újvárad) égisze alatt jelent meg.

Ám ha a Városliget ikonikus épületét, a képeslapunkon szereplő Vajdahunyad várát nézzük, a Corvina Kiadó Budapest krónikája is hagy kívánnivalót maga után. Nem is keveset. Egyrészt fővárosunk egyik legromantikusabb, és leghíresebb épületét elintézi pár sorban, másrészt az ezredéves országos kiállításra úgy tekint a kötet, mint a nemzeti kivagyiság leképeződésére.

Szó sincs arról benne, hogy ez a hazánk ezeréves fennállásának ünnepe alkalmából szervezett eseménysorozat világraszóló volt akkoriban, s milyen komoly erőfeszítés volt felhúzni azt a tömérdek szebbnél-szebb épületet a Városligetben, amelyeknek egyik utolsó korabeli mementója a Vajdahunyad vára. Az az Alpár Ignác tervezte remekmű, ami egy épületcsoportban tárja elénk a történelmi Magyarország ezer éves építészettörténetét a ligetben. Jellemző a több mint 700 oldalas budapesti krónikára, hogy még azt sem közli, hogy a fő motívumot az erdélyi Vajdahunyad gótikus vára kínálta, s a neve is innen ered, amellett, hogy jellegzetes segesvári, jáki s gödöllői mintákat is rejt az épületegyüttes. Ez egyben döbbenetes és szánalmas is.

Fotó: Balázs D. Attila gyűjteménye

De vigasztalódjunk azzal, hogy 1905 táján kiadott képeslapunk témája még külföldön is nagyobb karriert futott be, mint Budapest álkrónikájában. Ezt a szépséges, festményszerű képes levelezőlapot ugyanis a londoni Raphael Tuck & Sons kiadó jegyzi, az a cég, amelyet 1893-ban Viktória királynő a ma is jól ismert Royal Warrant of Appointment, azaz királyi beszállítói címmel tüntetett ki. Valahol többet ér ez a lap, mint Budapest és Nagyvárad ködös krónikája együttvéve…

Az Időutazás a magyar múltba 39. része ugyanabba a korba röpít bennünket, mint ez a városligeti képeslap, ám a cél most az erdélyi Vajdahunyad várkastélya lesz.

A sorozat további epizódjait ITT tekintheti meg.

Borítókép: A budapesti Vajdahunyad vára a Városligetben. Raphael Tuck & Sons, London, 777. lap az 1903-ban startolt Oilette képeslapsorozatból. (Fotó: Balázs D. Attila gyűjteménye)