Ám ha a Városliget ikonikus épületét, a képeslapunkon szereplő Vajdahunyad várát nézzük, a Corvina Kiadó Budapest krónikája is hagy kívánnivalót maga után. Nem is keveset. Egyrészt fővárosunk egyik legromantikusabb, és leghíresebb épületét elintézi pár sorban, másrészt az ezredéves országos kiállításra úgy tekint a kötet, mint a nemzeti kivagyiság leképeződésére.
Szó sincs arról benne, hogy ez a hazánk ezeréves fennállásának ünnepe alkalmából szervezett eseménysorozat világraszóló volt akkoriban, s milyen komoly erőfeszítés volt felhúzni azt a tömérdek szebbnél-szebb épületet a Városligetben, amelyeknek egyik utolsó korabeli mementója a Vajdahunyad vára. Az az Alpár Ignác tervezte remekmű, ami egy épületcsoportban tárja elénk a történelmi Magyarország ezer éves építészettörténetét a ligetben. Jellemző a több mint 700 oldalas budapesti krónikára, hogy még azt sem közli, hogy a fő motívumot az erdélyi Vajdahunyad gótikus vára kínálta, s a neve is innen ered, amellett, hogy jellegzetes segesvári, jáki s gödöllői mintákat is rejt az épületegyüttes. Ez egyben döbbenetes és szánalmas is.
De vigasztalódjunk azzal, hogy 1905 táján kiadott képeslapunk témája még külföldön is nagyobb karriert futott be, mint Budapest álkrónikájában. Ezt a szépséges, festményszerű képes levelezőlapot ugyanis a londoni Raphael Tuck & Sons kiadó jegyzi, az a cég, amelyet 1893-ban Viktória királynő a ma is jól ismert Royal Warrant of Appointment, azaz királyi beszállítói címmel tüntetett ki. Valahol többet ér ez a lap, mint Budapest és Nagyvárad ködös krónikája együttvéve…
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!