Majd egy napig tartott, hogy a kerepesi tüzet megfékezzék, ötezer négyzetméter lángolt + videó
Hat év alatt huszonhárom tűzeset a hulladéklerakóban
Hat év alatt huszonhárom tűzeset a hulladéklerakóban

A férfi a Hír TV-nek elmondta, hogy akkor támadtak rá az elkövetők, amikor felszólította őket, hogy várják meg a rendőröket.

A rendőrség megkezdte a nyomozást.

Gyuricza László megvédte a lányokat, akiknek sírva kellett menekülniük saját településükön a zaklatók elől.

Gyuricza László rendőri és polgárőri kísérettel kereste fel Kerepesen a problémás személyeket.

Kerepesen ésszel fel nem fogható családon belüli bűncselekmény történt.

Karbantartás miatt Kerepes és Gödöllő között pótlóbuszok közlekednek a 8-as HÉV helyett szombaton és vasárnap – közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
Hétfőtől szeptember 1-ig karbantartás miatt nem közlekedik majd a gödöllői (8-as) HÉV a kistarcsai kórház és Kerepes között – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-t.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politika nem játszótér, különösen nem ezekben a veszélyes, háborús időkben, üzente a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.

Manfred Weber kijelentései azt mutatják: az uniós elit a Tisza Párttól várja az akadályok eltüntetését.

A Fidesz a biztos választás – hangsúlyozta a politikus.

Vannak olyan fővonalak, ahol ötven perccel nőtt a menetidő.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béketanácsba a magyar miniszterelnököt.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a Béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Tisza is “the Hungarian outpost of Europe’s pro-war camp,” the prime minister’s political director wrote.

Riválisa elsodorta a Fradi rövidpályás gyorskorcsolyázóját, aki a palánkba csapódott az Európa-bajnokságon.

Az új díjtermékekből a tavalyi évben átlagosan már csaknem egymillió darab fogyott havonta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.