Harmadik hullám: nincs veszélyben az élelmiszer-ellátás
– Úgy tudunk segíteni a védekezésben, ha regisztrálunk a védőoltásra – mondta lapunknak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
– Úgy tudunk segíteni a védekezésben, ha regisztrálunk a védőoltásra – mondta lapunknak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Mindkét fél arra törekszik, hogy iparágat építsen ki a nyersanyagra, viszont Chilének rengeteg, Európának nem sok lítiumtartaléka van.

A cégek karácsonykor sem feledkeztek meg a dolgozóikról: az utolsó három hónapban harmadával több fogyott az ajándékkártyákból, mint 2019 egészében.

Az átfogóan megújított szavatossági és jótállással kapcsolatos előírások betartását idén fokozottan ellenőrzik.

Mennyiségben mérve 2020-ban éppen ugyanannyit vásároltunk kilóban, literben és darabban, mint 2019-ben – derül ki a legfrissebb kiskereskedelmi adatokból.

A szakértő szerint idén az eladásokat az elhalasztott vásárlások és az 5G modellek iránti keresletnövekedés hajtja majd.

A szakértők szerint a távmunka alaposan felpörgette a piacot, a legnagyobb részesedése egy kínai cégnek volt.

A régmúlt bizalmi kapcsolataira épített szakszervezeti rendszerben mára totális kudarcot vallott az ellentmondásos érdekképviselet.

A vádirat szerint a férfi veszélyeztetett gyapjasfejű tamarinokat is eladott alabamai, dél-karolinai és wisconsini vevőknek.

A kereskedelmi szakszervezeti vezető szerint nem szerencsés, hogy politikai kérdéssé vált itthon a vakcinatéma.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.