Azbej Tristan: A KDNP elkötelezett a teremtett világ védelme mellett
A keresztényi tanítás szerint az Isten az embert helyezte a teremtett világ középpontjába, rábízta azt, hogy szabadon gazdálkodjon vele, de azzal is, hogy megvédje.
A keresztényi tanítás szerint az Isten az embert helyezte a teremtett világ középpontjába, rábízta azt, hogy szabadon gazdálkodjon vele, de azzal is, hogy megvédje.

A keresztény civilizáció védelme egyúttal a saját életformánk és életminőségünk védelme.

Scholz olyan, mint a kisgyerek: tünethordozó, csak éppen nem a családon, hanem az országon belüli bajok kifejezője.

Tisztelni kell a hősöket az értünk hozott áldozatért a KDNP budapesti választmányának elnöke szerint.

A Brit Munkáspárt szerint helytelen azt állítani, hogy csak a nőknek van méhnyakja · Paparazzi ellen tett feljelentést Emmanuel Macron és felesége · A német Kereszténydemokrata Unió miniszterelnöke úgy véli, el kell ismerni a vereségüket.

A főszerkesztő szerint olyan időszakhoz érkeztünk, ahol a nemzetközi baloldal neoliberális eszmékkel próbál új szavazóréteget kinevelni.

Öt hét lélegeztetőgép és öt hónap kórházi kezelés után otthon lábadozhat tovább a kereszténydemokrata politikus.

A Centrista Demokrata Internacionálé szerint aggodalomra ad okot a Jobbik korábbi, kifejezetten Európai Unió-ellenes politikája is.

A végeredménytől függetlenül várhatóan marad a Vilnius jelenlegi oroszellenes és Belarusz demokratizálására irányuló külpolitika.

Semjén Zsolt: Ezért amikor Brüsszellel harcolunk, akkor mi vagyunk hűségesek az alapító atyák örökségéhez.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter elbukhat a bizonytalanok körében.

A vele egy oldalon állókat sem kíméli a Tisza Párt elnöke.

Karácsonyék félmilliárdos „mikroadományai” miatt indult nyomozás érhet révbe.

Peptidek, SARMs, vegyületek – egyre több fiatal találkozik ezekkel az interneten könnyen beszerezhető szerekkel, miközben sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan mik is ezek, miért illegális a kereskedelmük, és milyen súlyos egészségügyi következményekkel járhat a használatuk.

Vlagyimir Putyin kész lenne alkura, míg Volodimir Zelenszkij vonakodik.

Az állampolgárok félnek.

Az elnök tartózkodóbb álláspontját nemcsak a háborús fáradtság magyarázza.

A magyar válogatott pénteken Lengyelország ellen kezdi meg a csütörtökön rajtoló Eb-t, rögtön kulcsmeccs lesz a nyitány.

A Bundesliga-klub elbúcsúzott Naby Keitától, akinek megtartásában korábban Kubatov Gábor kételkedett. Hajnal Tamás elárulta a megoldás kulcsát.

Karbonvám drágíthatja az áramimportot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.