Európa vezető hatalmának élére nem éppen ideális ez az Olaf Scholz. Esténként siet haza, hogy mielőbb a feleségével vacsorázhasson, majd olvasson egy jó könyvet, csőpostán kommunikál, tartva az orosz kémektől, és miközben ő maga nyugalomra inti a nyolc napja tiltakozó gazdákat, arcbőre sápadt, szeme táskás, és idegesen szorongatja egyik kezével a másikat. Igaz, van is oka az idegességre a havi rongyos harmincezer euróért, ami megilleti a német kancellárt.
A balliberális–zöld kormánykoalíció eddigi két éve sem volt éppen diadalmenet, németes precizitással és szorgalommal bőszítette fel a társadalom egyre szélesebb rétegeit. A mostanra kialakult bizalmi válság azonban a kancellár székét is megingathatja és akár előre hozott – azaz 2025 ősze előtti – választásokhoz is vezethet. Egyesek azt is tudni vélik, már menet közben Boris Pistorius védelmi miniszter léphet Scholz helyébe.
Ezek egyelőre elméleti lehetőségek, figyelembe kell venni az ország politikai szokásait is. Amikor a német ember kezet fog, ezt jellemzően nem azért teszi, hogy átadja a koronavírust, hanem a szavát adja egy megállapodásra.
Igaz ez a koalíciós szerződésre is: a britekkel, a franciákkal és az olaszokkal ellentétben a németek nem váltogatják sűrűn a kormányfőiket, inkább el-elkínlódgat egy-egy kabinet a következő választásokig, mint legutóbb Angela Merkellel az élen.
Más kérdés, hogy mennyire segítenek a lehetséges forgatókönyvek közötti nüansznyi különbségek magán Scholzon, akinek esetében a kérdés csak az, hetei vannak-e hátra, vagy legjobb esetben másfél éve. Bizonyosnak látszik, hogy még egy választásra nem indítják: szociáldemokrata pártja 15 százalékon áll, szavazóinak negyven százalékát veszítve el 2021 ősze óta.
