Trócsányi László: Valódi európai testvériségre van szükség
A Notre-Dame leégése után napok alatt 700 millió eurónyi adomány gyűlt össze, Európa érzi, hogy keresztény öröksége nélkül nem lehet az, ami.
A Notre-Dame leégése után napok alatt 700 millió eurónyi adomány gyűlt össze, Európa érzi, hogy keresztény öröksége nélkül nem lehet az, ami.
Magyarország születése óta – több mint ezer éve – sokkal inkább adni akar, mint kapni – emelte ki a köztársasági elnök.
Család, nemzet, hűség, hit és szeretet – és ezt nem pusztán elismerjük, nem csupán büszkék vagyunk rá, hanem ezt valljuk. Ezek így, együtt egy keresztény állam fundamentumai.
A tárgyalásokat nem chaten fogják lefolytatni, hanem személyesen, mégpedig Mark Zuckerberg, a honlap alapítója fog leülni Emmanuel Macronnal, Franciaország elnökével.
A demográfiai tényezőknél fontosabbak az úgynevezett egyházi belső tényezők, legfőképpen a keresztelések és a kilépések számának alakulása.
Szinte nincs olyan település Németországban, ahol ne lenne pár száz illegális bevándorló elszállásolva, így a mindennapi életben érzik, hogy mennyire eltér a két kultúra egymástól.
Több baloldali véleményformáló is lekicsinylően nyilatkozott korunk keresztényüldözésével kapcsolatban, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárság vezetője nekik válaszolt.
A csúcsjelölt arról is beszélt: büszkének kell lenni arra, hogy a kontinenst a kereszténység formálta, és a CDU/CSU pártszövetség elkötelezett Európa keresztény öröksége mellett.
A Fidesz alelnöke kijelentette, nagyon nehéz tudomásul venni, hogy Európában Soros Györgynek nagyobb befolyása van, mint 6-8-10 európai országnak.
Az Európai Néppárt európai parlamenti választási csúcsjelöltje emlékeztetett arra, hogy a kontinens lakosságának kétharmada valamely keresztény felekezet hívének vallja magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kós Hubert olimpiai bajnok úszó az MBH Bank új márkanagyköveteként mutatja meg, hogyan segíthet a sport és a szurkolás a mindennapi törekvések elérésében.
A Bundesliga 15. fordulójánal nyitómeccsén a Bayern München 5-1-re kiütötte az RB Leipziget.
A miniszterelnök közösségi oldalán reagált a magdeburgi terrortámadásra.
A forgalom már zavartalanul halad az 1-es főút érintett szakaszán.
Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatta el a szervezet.
Ismét tragédiába torkollt egy karácsonyi vásár Németországban.
Amikor a három nigériai férfi átadta a nyomozóknak a náluk lévő iratokat, kiderült, hogy mindhárom okmány ugyanazokat a személyes adatokat tartalmazza.
Ukrajnában népirtás folyik, ez most már hivatalos, amióta még a tűzszüneti megállapodást is elutasította a szovjet péniszakrobata.
„Gyenge idegzetű, botrányt botrányra halmoz” – a Fidesz pártigazgatója nem kertelt, mi a véleménye a Tisza Párt vezetőjéről.
Napjainkban egyre nehezebb helyzetben vagyunk, ha igazán jó és tartalmas animációs filmet szeretnénk egy családi mozidélutánon megnézni.
Tárgyal vagy harcol – Anthony Blinken amerikai külügyminiszter szerint Ukrajnának választania kell.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.