Több stadion és az operaház új központja is nemzeti színekben pompázhat
A labdarúgóklubok vezetői mellett az operaház főigazgatója is jelezte, hogy eleget tesznek a szurkolók felhívásának.
A labdarúgóklubok vezetői mellett az operaház főigazgatója is jelezte, hogy eleget tesznek a szurkolók felhívásának.

Dóka Tamás, Pilis plébánosa arra biztatja a települések lakóit, hogy az utak mentén Covid-kereszteket állítsanak fel.

A Házasság hete programsorozat a házasság szépségére és fontosságára hívja fel a figyelmet.

Már az elindítása utáni első pillanatokban is hatalmas volt az érdeklődés a lehetőség iránt

A legnagyobb magyar és a világ talán legjelentősebb szurkolótábora is az aláírásra buzdít.

Az őshonos nemzeti kisebbségek alapvető problémákkal néznek szembe az EU-ban, a diszkrimináció szinte minden területen érinti őket.
Az első hullámban csaknem négyszáz orvost, ápolót, mentőst segítettek ingyenes átmeneti lakáshoz.

Ha kell egy harmadik zászló, akkor igazán jó szívvel ajánljuk a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom kezdeményezését.

Érdekes szemléltető ábra került ki a legnagyobb közösségi portálra.

A párt frakciójából kilépett országgyűlési képviselő az országos választmány összehívását kezdeményezi.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Legutóbb Magyar Péter váci jelöltje inzultálta az őt kérdező újságírót.

Izgalmasabb, mint egy mentőakció.

Feljelentést tett a Fidelitas elnöke.

Háziállat életét követelte a kegyetlen téli időjárás a III. kerületben.

Az iráni tüntetőknek üzent Donald Trump.

Félelemből engedelmeskednek.

A feladatkört Réthelyi Miklóstól veszi át.

„Ez a szakasz lezárult az életemben, és nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna.”

Megdöbbentő változásokat tapasztalnak a kardszárnyú delfinek szokásaiban.

Versenyképességi hátrány a kibocsátási normák javulása nélkül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.