Megrendítő: egy magzati korban elhunyt sziámi ikerpár maradványát is megnézheti az MTA kiállításán
5+1 tárgy, amelyet mindenképpen érdemes megnézni a Magyar Nemzeti Múzeumban.
5+1 tárgy, amelyet mindenképpen érdemes megnézni a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Az MS mester és kora című tárlatot eddig több mint ötvenezren tekintették meg.

Új, a vasúti közlekedés világtörténetét bemutató kiállítás nyílik a Vasúttörténeti Parkban.

Megnyílt Szunyoghy András Anatómia című kiállítása a Műcsarnokban.

Domonkos Sándor fotóművész ikonikus színészekről készített képekeiből nyílik kiállítás a szegedi Fekete házban.

A brit képzőművész életmű-kiállításán jártunk Párizsban.

Rendhagyó tematikus tárlatvezetéseket tartanak az intézményben.

Figuralitás és absztrakció határán egyensúlyoz Pósa Károly.

Halló? Halló! címmel új technikatörténeti kiállítás látogatható a Kiscelliben.

Irodalomterápiás foglalkozáson is részt vehetünk a Múzeumok éjszakáján a Hagyományok Házában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Volt egy kis balhé.

A Tisza Párt elnökének tevékenységét inkább az utánkövetési kényszer, semmint az önálló gondolatok vezérlik.

Forgalmi és közlekedési információk hétfőn délelőtt.

A szomszédokat sokkolták a történtek.

Reflektorfényben a magyar rezsivédelem.

A nemzetközi sajtó diplomáciai áttörésről ír.

Tusk szerint Lengyelország jövője Ukrajna sorsától függ.

Budapest irányába haladt, aztán először a külső, majd nem sokkal később a belső szalagkorlátnak is nekiütközött.

The Ukrainian President calls Hungary to account.

Zsikó Zsuzsanna előadását tapsvihar fogadta Dél-Koreában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.