Újabb állomásához érkezett az afrikai békemisszió
A béketeremtő akció keretében a küldöttség Kijev után Szentpétervárra érkezett.
A béketeremtő akció keretében a küldöttség Kijev után Szentpétervárra érkezett.

További rakéták tartanak a város felé Vitalij Klicsko polgármester szerint.

A Ferencváros korábbi vezetőedzője hazaköltözött Kijevbe és immár az ukrán válogatottat segíti szövetségi kapitányként.

A keresztény jótékonyság szellemében érkezhettek Magyarországra az orosz hadifogságba esett kárpátaljai magyarok.

Úgy tűnik, hiába reménykedik Kijev, egyelőre nem lehet a katonai szövetség tagja.

Az ukrán kormány csak fegyvereket kér – jelentette ki hevesen tiltakozva az ukrán külügyminiszter.

Ferenc pápa különleges küldöttje Kijevbe látogatott.

Már Kárpátaljáról is megindult a segítség az árvíz sújtotta Herszon megyébe: humanitárius segéllyel és mentőegységekkel érkeztek.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter elmondta, van elég fegyverük az oroszok ellen.

A születési ráta a fele annak, ami a lakosság növekedésének biztosításához szükséges.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Eseménydús napjai voltak a tűzoltóknak, az ünnepek alatt sem pihenhettek.

Az európai elit felült a háborús vonatra.

Elgondolkodtató videót tett közzé a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.

Különös eset borzolta a kedélyeket Szeged mellett.

A német kancellár és az ukrán elnök a Trump-találkozó előtt beszéltek egymással.

A legutóbbi főrendi kinevezési listán a Reform UK egyetlen helyet sem kapott, noha az alsóházban öt képviselővel rendelkezik.

Trump és Putyin egy üzenetet kívánt megfogalmazni a brüsszeli elit irányába.

Hungary's President delivered an address to the nation on Friday, the second day of Christmas.

Több órán át elérhetetlen lesz az informatikai rendszer, matricát sem lehet majd venni sok helyen.

Ha összejönne a nagy meccs, az egykori youtuber megint hatalmas összeget kaszálhatna.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.