Valamiért nagyon rosszul alszik Kim Dzsong Un
A dél-koreai hírszerzés szerint meg is hízott.
A dél-koreai hírszerzés szerint meg is hízott.

GDP-arányosan Phenjan költi a legtöbbet a hadseregére a világon, becslések szerint mintegy húsz-harminc százalékot.

Bejelentették, hogy első alkalommal teszteltek ilyen típusú interkontinentális ballisztikus rakétát.

Nemrég a japánok és a dél-koreaiak is konferenciáztak egy közöset a lánglelkű észak-koreai vezető éppen aktuális mentális állapotáról és annak lehetséges következményeiről.

Dél-Korea a jövőben egy vasat sem fog adni Észak-Koreának – közölte a dél-koreai államfő.

Kim Dzsong Un felszólította a hadsereget: álljon készen az azonnali, mindent elsöprő nukleáris ellentámadásra.

Kim Dzsong Unnak vélhetően van egy harmadik gyermeke is, akinek a neme sem ismert.

Észak-Korea fegyveres erejének 75 évvel ezelőtti megalapítására emlékeztek szerda este.

Az észak-koreai vezető új célokat fogalmazott meg a hadseregnek.

Az észak-koreai vezető ezeken az eseményeken mutatja be a legfontosabb külpolitikai célokat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt kiszivárgott adócsomagjáról Bütyök, azaz Magyar Péter azt bírta mondani, hogy ami az Indexen megjelent, nem más, mint egy „hamis másolat”.

A kormánybiztos arra figyelmeztetett, hogy a kábítószeripar határok nélkül támad, ezért Magyarország minden eszközzel védi határait és a fiatalokat. A hatóságok több mint 50 tonna drogot és alapanyagot foglaltak le nemzetközi együttműködésben, miközben a rendőrség három hónap alatt több mint 4500 iskolai prevenciós programot tartott.

A kormányfő a Mazsihisz Szeretetkórház átadásán vett részt, ahol kiemelte: az egyházi intézményekben nyújtott gondoskodás különösen közel áll hozzá. A videóban a rendezvény előtti pillanatok, kézfogások, közös fotó és Orbán Viktor áldáskérése is látható.

Nagyot fordult a világ a Tisza Párt elnökével.

Andrej Babis, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott elnöke csütörtök este bejelentette, hogy megválik az Agrofert holdingtól, amelynek eddig egyedüli tulajdonosa volt.

A háborúpárti uniós külügyi főképviseletet és az uniós intézményrendszert vissza kell bontani.

Az állami látogatás összes hivatalos eseménye pénteken lesz.

Zanzák és a fejvadász kultúrák öröksége.

Ugyanúgy egy gól különbség, mint Lisszabonban, csak most a magyar csapat javára.

Hazai pályán Németország összekapta magát és visszatérhet a sportág elitjébe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.