Rendőrökre lövöldöztek az M5-ösön, lehet, fegyház lesz a vége
Kiderült, hogy egy hatalmas bűnszervezet áll a történések mögött.
Kiderült, hogy egy hatalmas bűnszervezet áll a történések mögött.

A telepakolt járművel nem jutottak messzire, a rendőrök húsz percen belül elfogták a három feltételezett elkövetőt Óbudán.

Az M0-s autóúton történt a felkavaró baleset, a Magyar Közút tette közzé a felvételt.

A mentési munkálatok és a helyszíni szemle idejére a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárásra kell számítani.
„Egy igazi harcos voltál, aki élni akart, és velünk együtt küzdöttél az életedért” – búcsúztak a tiszafüredi mentőállomás dolgozói.

Az orvosok napokon keresztül küzdöttek a gyermek életéért.

A beteget a Debreceni Egyetem gyermekgyógyászati klinikájának intenzív osztályán kezelik.

A Széchenyi turisztikai kártyát két hét múlva a kisbuszos személyszállítók körére is kiterjesztik.

Háromszázharminckilenc település nyert pénzt tanya- és falugondnoki szolgálathoz kapcsolódó gépjárművásárláshoz.

Buszmegállóba csapódott és elsodort hat embert egy kisbusz a Pest megyei Nyársapátnál – tájékoztatta a katasztrófavédelem pénteken az MTI-t.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útszakaszt lezárták.

2026-ban már 120-an kapnak állatvédelmi ösztöndíjat.

Benne ült egy gyermek is.

Vége a béke korszakának, 15 év után ismét a magyar és roma ellentétet hozták felszínre.

A lakosság fázik és kimerült.

Szívszorító videón a háború borzalma.

A helyszínre kivonult a rendőrség.

A new world order is emerging, Hungary's Foreign Minister pointed out.

Már hárommilliárd forint fölött jár a bejelentett kárigény összértéke.

Szilágyi Erzsébet szoros érzelmi és gazdasági közösségben állt férjével, Hunyadi Jánossal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.