Kiszorítva
Lehet-e, hogy csak egyetlenegyszer fordítva ülnek fel a lovukra, és a békés többséget védik meg az agresszív kisebbségtől. Érdekes és tanulságos terepgyakorlat lenne.
Lehet-e, hogy csak egyetlenegyszer fordítva ülnek fel a lovukra, és a békés többséget védik meg az agresszív kisebbségtől. Érdekes és tanulságos terepgyakorlat lenne.
Ha valami jól működik Kárpátalja magyar többségű részén, amögött többnyire anyaországi támogatás van. Ezernyi magán-, alapítványi és állami csatornán keresztül érkezik a segítség.
Civil szerveződési alapon, egy választási-politikai mozgalommal lehetne újraalapozni a felvidéki közéletet — mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Duray Miklós.
A kisebbség diktatúrája a többség felett.
Nem az a baj, hogy az afrikaiakról is gondoskodnak. Az a baj, hogy ezzel ellentétben az őshonos nemzeti kisebbségben élő európaiak iránt viszont kevesebb érdeklődést tanúsítanak.
A miniszteri biztos aláhúzta: a Magyar Házak Kárpátalján Program keretében megújuló Butler-kúria összekötő kapocs lesz Kárpátalján a magyarság és a többségi szláv nemzet között.
A magyar fél fenntartja, hogy a román parlament és kormány dolga mindent megtenni és megfelelő jogi környezetet teremteni azért, hogy a kisebbségek gyakorolhassák a jogaikat.
Csata Zsombor korábbi kutatásokra is hivatkozva kijelentette, hogy folyamatosan romlanak az erdélyi magyarok társadalmi pozíciói, és ez a jövedelmekben is megmutatkozik.
A külgazdasági és külügyminiszter a mórahalmi Kolo Szerb Kulturális Központ ünnepélyes átadóján hangsúlyozta: a két ország a kisebbségeket nem feszültségforrásnak, hanem erőforrásnak tekinti.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A vállalkozások jellemzően kevesebb díjkedvezményt kapnak, mint a lakossági ügyfelek.
Magyar Péter, Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc egyaránt elhiszi magáról, hogy képes lenne hazánkat a mai irgalmatlan nehéz körülmények között elvezetni egy boldogabb jövő felé.
Ágh Attila szerint az óbaloldali pártokkal való szövetség bármiféle kompromisszumos megállapodás formájában csak a biztos bukáshoz vezet.
Újabb milliókat költene a főváros tervezésre, miközben az V. kerületi szakaszra korábban elkészült.
A hatóságok egy 1995-ben született üzbég állampolgárt gyanúsítanak a házilag készített robbanószerkezet aktiválásával.
Az őszi idény után úgy tűnik, a Ferencvárosnak most sem lesz komoly vetélytársa a bajnokságban.
MAGYAR ÖNRENDELKEZÉS – Tőkés László következetes képviselője a határokon átívelő nemzetegyesítésnek is.
A lány az apjához került, aki „helyrehozná” gyermekét.
Valerij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke a külföldi katonai attaséknak tartott beszédében erről.
Megszavazták Budapest jogellenes büdzséjét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.