A választások három fő kérdést vetnek fel a magyar etnikai képviselet szempontjából Garai Nikolett, a Külügyi és Külgazdasági Intézet Közép-Európával foglalkozó kutatója szerint, akit a múlt szombat tanulságairól kérdeztem. Az első, hogy legyen-e egyáltalán a magyarságnak egységes, a kétetnikumú, szlovák–magyar vegyes párton túlmutató képviselete, mint amilyen 2009-ig, a Híd-Mostnak az akkor még Magyar Koalíció Pártjából való kiválásáig volt is. A másik, hogy egy ilyen pártnak legyen-e világosan látható ideológiai irányvonala, mint például az MKÖ kereszténydemokrata-konzervatív értékrendje, avagy többféle platformnak is helyt adjon, mint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség? A harmadik: milyen témákra mekkora hangsúlyt helyezzen? – így a kisebbségi nyelvhasználat előmozdításában, a dél-szlovákiai területek fejlesztésében, a kultúratámogatásban.
Garai Nikolett azt állítja: egy kisebbség érdekeinek hatékony képviseletéhez igenis szükség van a helyi és országos szintű döntéshozatalban való folyamatos jelenlétre. Ezt ugyanis a többségi társadalom politikai szervezetei kevésbé képesek megfelelően biztosítani, noha vannak kisebbségbarát kezdeményezések. Például a Zuzana Čaputová államelnökhöz kötődő Progresszív Szlovákia részéről is voltak ilyenek; igaz, a közös lista, amelyen az ő képviselőjelöltjeik szerepeltek, most szintén nem jutott be a parlamentbe.
Kellenek-e egyáltalán magyar politikusok a pozsonyi parlamentbe a felvidékiek szerint is? – kérdeztem Dunaszerdahelyen járva. Elvégre a kisebbségi népcsoport tagjait ugyanúgy érintik és foglalkoztatják az össztársadalmi problémák, mint a többséghez tartozó polgárokat. Az OL’aNO a magyarlakta járásokban is jól szerepelt, több helyütt győzött, azok közül a járások közül pedig, ahol az MKÖ listája végzett az élen (Dunaszerdahely, Komárom és Rimaszombat), a két utóbbiban a második helyen futott be. Egy vágsellyei orvosnak, egy losonci szerelőnek is lehet és van is véleménye a Robert Fico exkormányfő nevéhez fűződő szűk másfél évtizedről, a kézen-közön valahogyan eltűnt uniós pénzekről, Ján Kuciak újságíró 2018-as meggyilkolásáról vagy a bűntény által azóta is keltett hullámokról.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!