Gyóntatószékben

Szegényebbek lettünk egy illúzióval. Nem most, már sok évvel ezelőtt, csak éppen az egy héttel ezelőtti szlovákiai parlamenti választásokon kapott pofon újra kijózanítóan hat.

A szlovákiai választásokon kapott pofon újra kijózanítóan hat Fotó: Kurucz Árpád

A választások három fő kérdést vetnek fel a magyar etnikai képviselet szempontjából Garai Nikolett, a Külügyi és Külgazdasági Intézet Közép-Európával foglalkozó kutatója szerint, akit a múlt szombat tanulságairól kérdeztem. Az első, hogy legyen-e egyáltalán a magyarságnak egységes, a kétetnikumú, szlovák–magyar vegyes párton túlmutató képviselete, mint amilyen 2009-ig, a Híd-Mostnak az akkor még Magyar Koalíció Pártjából való kiválásáig volt is. A másik, hogy egy ilyen pártnak legyen-e világosan látható ideológiai irányvonala, mint például az MKÖ kereszténydemokrata-konzervatív értékrendje, avagy többféle platformnak is helyt adjon, mint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség? A harmadik: milyen­ témákra mekkora hangsúlyt helyezzen? – így a kisebbségi nyelvhasználat előmozdításában, a dél-szlovákiai területek fejlesztésében, a kultúratámogatásban.

Garai Nikolett azt állítja: egy kisebbség érdekeinek hatékony képviseletéhez igenis szükség van a helyi és országos szintű döntéshozatalban való folyamatos jelenlétre. Ezt ugyanis a többségi társadalom politikai szervezetei kevésbé képesek megfelelően biztosítani, noha vannak kisebbségbarát kezdeményezések. Például a Zuzana Čaputová államelnökhöz kötődő Progresszív Szlovákia részéről is voltak ilyenek; igaz, a közös lista, amelyen az ő képviselőjelöltjeik szerepeltek, most szintén nem jutott be a parlamentbe.

Kellenek-e egyáltalán magyar politikusok a pozsonyi parlamentbe a felvidékiek szerint is? – kérdeztem Dunaszerdahelyen járva. Elvégre a kisebbségi népcsoport tagjait ugyanúgy érintik és foglalkoztatják az össztársadalmi problémák, mint a többséghez tartozó polgárokat. Az OL’aNO a magyarlakta járásokban is jól szerepelt, több helyütt győzött, azok közül a járások közül pedig, ahol az MKÖ listája végzett az élen (Dunaszerdahely, Komárom és Rimaszombat), a két utóbbiban a második helyen futott be. Egy vágsellyei orvosnak, egy losonci szerelőnek is lehet és van is véleménye a Robert Fico exkormányfő nevéhez fűződő szűk másfél évtizedről, a kézen-közön valahogyan eltűnt uniós pénzekről, Ján Kuciak újságíró 2018-as meggyilkolásáról vagy a bűntény által azóta is keltett hullámokról.

A szlovákiai választásokon kapott pofon újra kijózanítóan hat
Fotó: Kurucz Árpád

Ám a kisebbségi létben a napi politikán túlmutató szempontokról, egy ezeréves kulturális örökség fennmaradásáról is szó van – hallom helybéli értelmiségiektől. Az iskolai beíratási adatokból jól látszik, a többségi társadalom komoly szívóhatást gyakorol a kisebbségi népcsoport tagjaira. Ha magyar nyelvű oktatási közegben maradsz, a dél-szlovákiai járásokra korlátozod érvényesülési lehetőségeidet. Esetleg átmehetsz még a Duna túlpartjára, az anyaországodba. Ha viszont felveszed a lépést a többségi társadalommal, az egész országban kinyílnak előtted az ajtók – ez az üzenet.

A kivándorlás, valamint az elöregedés mellett – a felvidéki magyarok több mint fele falvakban él – az asszimiláció a közösség erodálódásának fő oka. A felvidéki magyarságnak a múlt század második felében még Csehszlovákiában félmillió körül állandósult létszáma a múlté. Az önálló Szlovákiában végzett első, 2001-es népszámlálás 47 ezres fogyást mutatott ki a tíz évvel azelőttihez képest, a legutóbbi, a 2011-es pedig újabb 62 ezres veszteséget. A következő cenzus jövőre esedékes. A pesszimisták legalább ekkora fogyással számolnak, azaz a 458 ezres mostani létszám bőven 400 ezer alá eshet 2021-ben. Egyes kisebb településeken, így például Nyitranagykérben vagy Nagymagyarban drámai, tíz-húsz százalékos volt a magyarok arányának visszaesése 2001 és 2011 között.

Egyre gyakrabban hallani szlovák szót Dunaszerdahelyen is, ahol pedig a nagyobb városok közül a legnagyobb, csaknem négyötödös a magyarok aránya. Pozsony nincs messze onnan, egyre több a fizetőképes szlovák betelepülő a város vonzáskörzetében, az ingatlanfejlesztők rájuk is gondolnak. Vegyes házasságok is köttetnek, ezekből gyerekek születnek, és ilyenkor gyakori – hallom a Csallóköz valamikor színmagyar fővárosában –, hogy a magyar fél igazodik nyelvé­ben a szlovákhoz. Az utcán törten beszélt szlovák szó üti meg az ember fülét: a magyar szülő nem a saját, hanem a többségi csoport anyanyelvét igyekszik átadni gyerekének. Arról is beszélnek csallóközi értelmiségiek: az ilyen embereknek szabályos feloldozást jelentett a politikai gyóntatószéknek beillő szavazófülkében a Híd-Most. Legalábbis mostanáig.

A szlovák iskolában mély vízbe dobják a magyar gyereket. Nem idegen nyelvként tanulja a többség nyelvét, hanem úgy, ahogyan a szlovák gyerek, akinek pedig az anyanyelve. Akkor mondják jónak a nyelvtudását, ha tökéletesen tud, noha otthon nincs kivel gyakorolnia, ellentétben a szlovák gyerekkel. Arany János balladáit nem tanulja. Március 15-éről sem hall a jövő héten. De a magyar iskolában is csak olyan magyar nyelvű történelemtankönyv áll – segédanyagként – a rendelkezésére, amelyet nem vontak be az állami finanszírozási rendszerbe. A szülő, ha akarja, megveszi azt, ha nem akarja, nem. Igaz, a Magyarországról hozott tankönyvben szerepel március 15-e – már ahogy az anno Pest-Budán történt. A Felvidékről nem írnak benne.

Grendel Gábornak – Grendel Lajos Kossuth-díjas író fiának – a magyar az anyanyelve. De a 39 éves fiatalember kiválóan tud szlovákul is, újságíróként a TA3 és a Markíza országos televíziónál pallérozódott, miután a felvidéki magyar sajtót belterjesnek találta. Nagy felelősség nyomja a vállát a következő négy évben a nemzeti tanács padsoraiban, amíg erőre nem kap szervezetileg is a kisebbségi érdekképviselet.