Részegen arcon dobta kislányát, most a bíróság előtt magyarázkodhat
A bűnöző a feleségét is megverte.
A bűnöző a feleségét is megverte.

Mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre.

Az állat megkarmolta és meg is harapta a gyereket.

Utoljára barna színű melegítő volt rajta.

A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a történteket.

Szerszámnyéllel sújtott le a fejére.

Borzasztó részletek kerültek napvilágra.

A többi gyermeket azonnal kiemelték a családból.

Bilincsben, láncon vezették be a nevelőapát.

Rossz körülmények között élt a gyermek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

A tűzoltók hamar eloltották a lángokat.

Néhány hét múlva a hegek is eltűnnek.

A balliberális polgármesternek megmaradt a többsége a közgyűlésben.

A csúcs új korszakot nyitott a magyar-amerikai kapcsolatokban.

A külügyminiszter új felvétellel jelentkezett.

A mostani vonatszerencsétlenség már a második hasonló eset egy hónapon belül.

Már nem Damir Krznar az Újpest vezetőedzője.

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

Bejelentette távozását a BBC News első embere is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.