Startupok éjszakája, ötödször
A vállalati fenntarthatóságot teremti meg a nagy súlyt képviselő magyar tulajdonú, kis- és közepes vállalati kör erősítése a tárca kkv-stratégiájának megfelelően.
A K+F támogatásban részesülő kis- és középvállalkozások jelentősen nagyobb növekedést értek el ötéves távon, mint azok, akik nem jutottak ilyen pénzhez.
Az Amazon vagy a Baidu példáján fellelkesülve sok kezdő cég indít webáruházat, mégis csak keveseknek sikerül áttörést elérniük ebben a műfajban.
Magyarországon elsőként indul el ez az új finanszírozási forma, amely az Európai Unióban is egyedülállónak számít, ez idáig csak Portugáliában érhető el hasonló elven működő pályázat.
Az intraorál, azaz szájon belüli 3D-s szkennereknek köszönhetően azonban jelentősen leegyszerűsödik a kezelés, hiszen míg a hagyományos protézis elkészítése akár 30 nap is lehet.
A virtuális valóság segítségével képes gyorsan, pontosan behatárolni a repülőgépek külső felületén keletkezett hibákat az AerinX magyar startup.
Az utóbbi években több mint 55 milliárd forint támogatás jutott el a magyar kisvállalkozásokhoz, amellyel 28 ezer új munkahely jött létre Magyarországon – mondta a pénzügyminiszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hungary's strategy has proven to be the correct one.
A tűzoltók bukkantak a holttestre.
Brüsszel a migránsok elosztására készül.
Egy hely még kiadó a 2025-ös rajtrácson.
A főváros törvénytelen „csődköltségvetésének” elfogadásáról beszélt Szentkirályi Alexandra.
A jelentés szerint vannak jelek arra, hogy Észak-Korea további csapatok küldését tervezi.
Megdöbbentek a helybéliek, akik úgy tartották, mostanáig óvta őket a Szűzanya szobra.
Nem semmi, kemény vélemény.
Az ukrán sikeres éveket töltött a Ferencvárosnál.
Izrael többször is figyelmeztetett, hogy nem hagyja válasz nélkül területének támadását.
Ismertette a demográfiai adatokat a Központi Statisztikai Hivatal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.