Nyolcvanöt éves hőmérsékleti rekord dőlt meg Kanadában
Kanada nyugati részén melegebb van ezekben a napokban, mint Dubajban.
Kanada nyugati részén melegebb van ezekben a napokban, mint Dubajban.

A gleccserek olvadásának az Alpokban mindenütt megmutatkoznak a hatásai.

A korábban véltnél több szén-dioxid felvételére képes a Déli-óceán – állapították meg svájci tudósok.

Az ősz és a tél soha nem volt melegebb, mint 2020-ban.

Az egyik populáció a 2018-2019-as szezonban nem tette meg szokásos 6000 kilométeres körútját.

A 2018-as hideghullám nyomán hullott hó mintegy 90 százaléka erre vezethető vissza.

Egy férfi beperelte az áramszolgáltatót a globális felmelegedés előmozdításában játszott szerepéért.

Erőteljesen megváltoztathatja az Antarktisz növény- és állatvilágát a klímaváltozás.

Az ötezer éve élt kőkorszaki ember idején fordult hidegebbre az idő az Alpokban.

Klímapolitikáról, a vakcinákról és külpolitikai kérdésekről is tárgyaltak az állam-és kormányfők.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Közéleti szereplők markáns gondolataira lehet szavazni.

Minden volt ami egy Bajnokok Ligája döntőjében is előfordulhat.

A Tisza Párt elnöke azt hiszi, hogy önazonos.

Kóka János már harminc százalékkal kevesebb kórházzal is elégedett lenne.

Elmondta Timur Mindics, hogy beszélt-e mostanában Zelenszkijjel vagy Jermakkal.

Esélyük sem volt a kiskamaszoknak.

Újabb érintett lehet az ukrán korrupciós ügyben.

Hatalmas pénzek fegyverkezésre.

A francia filmcsillag egy korszak ikonja volt.

Az ukrán és az amerikai elnök hamarosan tárgyal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.