Minőségi összművészet a Káli-medence szívében
Több mint kétszáz programot kínál a Kőfeszt, a nyugalom fesztiválja.
Több mint kétszáz programot kínál a Kőfeszt, a nyugalom fesztiválja.

A Kőfeszten több mint kétszáz program várja az érdeklődőket a Káli-medence tíz településén.

Mintegy negyvenezren vettek részt a Kőfeszt – A nyugalom fesztiválja programjain a Káli-medence és vonzáskörzete tíz településén.

A népi építészet emlékei, Wass Albert versének sorai, egy római sírkő mellett még kőleves is készül az egyik helyszínen.

A Hagyományok Háza a villánykövesdi Ördögkatlan fesztiválon és a kővágóörsi Kőfeszten is jelen van.

Sajtótájékoztatón ismertették az ingyenes rendezvénysorozat programjait.

A talpalávalót legjobb népzenészeink húzzák majd.

A Káli-medence településein minden hónapban jelentkezik a program.

Idén először a Magyar Ízek Utcája nemcsak a Szent István napi ünnepségekhez kapcsolódva várja közönségét Budapesten.

Az erdélyi Mezőséggel foglalkozik a Kőfeszt Folkklub, melyen vasárnap délután, a kékkúti játszótéren vehetnek részt az érdeklődők, egy különleges vendég főszereplésével.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.