A politológusok még adósok a hálózatok feltárásával
A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum nemzetközi konferenciáján arra keresték a választ, hogy kik befolyásolták a rendszerváltást.
A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum nemzetközi konferenciáján arra keresték a választ, hogy kik befolyásolták a rendszerváltást.

Közlekedés, otthonteremtés, zöld területek létrehozása és fejlesztése – a kormány ezekkel kíván kiemelten foglalkozni Budapest kapcsán.
A Néprajzi Múzeum Útközben – En Route című nemzetközi online konferenciáján a szakma és az érdeklődők is betekinthettek az új állandó kiállítások terveibe.

Megváltozott a látogatók múzeumhoz való viszonya: már nemcsak tudásközvetítést, hanem élményt is elvárnak.

A konferencia célja, hogy segítsék az emberek tájékoztatását az internet biztonságos használatáról.
A három napos esemény hazai művészek, mesterek és szakemberek meghívásával valósul meg.

Trianon utóélete képezte a Magyarságkutató Intézet csütörtöki konferenciájának központi témáját.

Az idei konferenciát a koronavírus utáni világ kihívásai és lehetőségei, valamint a brexit jegyében telik.

A siker nem csak gazdasági értelmű kifejezés, sokkal több annál – mutatott rá Mészáros Lőrinc.

Az innováció és az energiahatékonyság áll az alapítvány konferenciájának fókuszában.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Meglepő kijelentést tett az egyik fideszes politikus.

A köztársasági elnök Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök meghívására munkalátogatásra megy.

A kampányt az a StreetFluence Kftt. bonyolítja, amelynek ügyvezetője érintett a guruló dollárok botrányában.

Csak azért nem lehet aranyvécére átszámolni, mert nem tudjuk, hány karátos a mintapéldány.

Nőtt az áldozatok száma.

Precíziós légicsapás semmisítette meg az épületet.

Sem pénzzel, sem fegyverrel nem szabad támogatni Ukrajnát, amelynek európai uniós tagságával sem lehet egyetérteni – közölte Tomio Okamura.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

According to PM Orban, the ministerial meetings in Brussels have turned into military councils.

Vasárnap Marokkó–Szenegál döntőt rendeznek az Afrikai Nemzetek Kupájában, de botrány árnyékolja be a tornát.

A program jelentőségét a megvalósult beruházások mutatják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.