Eszik vagy isszák? címmel rendez szemléletformáló online-konferenciát 2021. április 7-én délután a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) munkaszervezete, hogy az érdeklődők neves kutatók közreműködésével kapjanak magyarázatot a Balaton nyár végi fürdőzőit gyakran irritáló moszatszigetek kialakulásának okára.
– A konferencia elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet mindannyiunk személyes érintettségére, a klímaváltozásra, a természeti erőforrások csökkenésére és az ökoszisztémák sérülékenységére – áll a BFT lapunknak küldött meghívójában. Mint arról többször is beszámoltunk, a múlt évben több helyütt, többször is, és a korábbi éveknél korábban jelentek meg zöld algaképződmények, amelyek a tó túl meleg vize és oxigénhiánya miatt alakulnak ki. Ám mivel a szakemberek szerint a Balatonban ez idő szerint még „nincs jelentős szervesanyag-terhelés, robbanásszerű algaszaporulatra egyelőre nem kell számítani”.

– A múlt évben már a kritikus állapot kialakulása előtt elkezdtük kotorni a vizet a Keszthelyi-öbölben. Hogy idén emelkedik-e majd az algák mennyisége, és ha igen, akkor mikor, egyelőre nem tudható. Tavaly az algaszaporodás nem várta meg a nyár végét, hanem júliusban mind a szigligeti, mind pedig a keszthelyi medencében már határozottan emelkedni kezdett a mennyiségük. Hogy idén mi lesz, azt még nem tudni, mindenesetre nagyon figyelünk – nyilatkozta a keszthelyi tévének Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.
A BFT szerdai online-konferenciáján feltehetően többet is megtudunk majd a „gonosz moszatról” Somogyi Boglárka, a Balatoni Limnológiai Intézet tudományos főmunkatársa és Némethy Sándor biológus, tengergeológus professzor előadásából.
Ami egyfelől a fürdőzőket irritálja, az más oldalról jelentős egészségmegőrző, hormonháztartást egyensúlyban tartó patikaszer-alapanyag. Az imunex alga többek között immunerősítő, gyulladásgátló, méregtelenítő hatású, a legerősebb antioxidáns, baktériumölő, véd a vírus és a fertőzés ellen. Szakemberek szerint 20-25 százalékkal megnöveli az őssejttermelést.