Mozivászonra kerül Klampár, a fenegyerek
Bár a budapesti vb-n asztaliteniszezőink már kiszálltak a versenyből, azért még szolgáltunk egy sztorival, ami felkeltette a pingpongvilág érdeklődését.
Bár a budapesti vb-n asztaliteniszezőink már kiszálltak a versenyből, azért még szolgáltunk egy sztorival, ami felkeltette a pingpongvilág érdeklődését.
Tartják magukat a nyomtatott könyvek, az online vásárlást egyre többen választják kényelmessége és a gyakori árengedmények miatt – mondta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke a Világgazdaságban és a Magyar Hírlapban csütörtö
Az egyebek mellett könyvbemutatókat, dedikálásokat, ismeretterjesztő előadásokat és gyerekprogramokat felvonultató fesztivál díszvendég országa Norvégia.
Bár a webáruházakból is egyre többen rendelnek könyvet Magyarországon, a többség elsősorban a hagyományos könyvesboltokat preferálja, és a rendszeresen olvasók nagyjából harmada vásárol havonta vagy annál is gyakrabban – olvasható a Világgazdaság keddi ki
A kötet gerincét Szerb Antal eddig kiadatlan rádió-előadások szövegei adják.
Egyebek mellett ez áll a volt kormányfő 2009-es távozását, valamint a döntés körülményeit is bemutató, a napokban megjelent könyvben.
Ha úgy gondolják, hogy Agatha Christie néni elgondolkodtató bűnügyi regényeket írt … Hát, nem így van, helyette itt van ez!
Erdős Attila 1989-ben végzett az egyetemen, ami után a kórbonctani intézetben kezdett el dolgozni. Négy évig volt kórboncnok, most pedig ezekről az évekről ír könyvében.
A II. világháború végén egy magyar–lengyel kapcsolatot taglaló, már betördelt könyv megjelenését az ország német megszállása akadályozta meg, a kézirat példányait a nyilasok kobozták el.
Sántha Attila egy irodalomtörténeti jelentőségű művet alkotott: ebbe a kötetbe gyűjtötte egybe székely tájnyelven írt verseit és rövid prózáit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fővárosi Közgyűlés képviselője kiemelte, egyértelmű cél, hogy egy Budapestet szerető közösséget hozzanak létre.
Egy „valószínűleg veszélyes anyagokkal kapcsolatos incidenst” vizsgálnak.
Felháborodva forrongnak az olaszok a két magyar lány megerőszakolása miatt.
A televízió kiemelkedően teljesített a nézettségi versenyben.
A 23 éves Kiss Levente a 16 között búcsúzott Liverpoolban.
A Szépművészeti Múzeum felülvizsgálatot kezdeményez.
A Fővárosi Fidesz elnöke szerint a Budapesti DPK legfontosabb feladata az eddig elért eredmények megvédése és lehetőségek kihasználása.
A 23 éves Kiss Levente a 16 között búcsúzott Liverpoolban.
A Szépművészeti Múzeum felülvizsgálatot kezdeményez.
A Fővárosi Fidesz elnöke szerint a Budapesti DPK legfontosabb feladata az eddig elért eredmények megvédése és lehetőségek kihasználása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.