Nem spoilerezek (bár a fenti „tragikus” szóval nagyjából mindent elárultam), mindenesetre érdemes innen kezdve lassan olvasni a szöveget, és kiélvezni, amit lehet, mert igen hamar vége lesz. Közben pedig olyan mondatokkal, bekezdésekkel találkozunk, amelyek örökre belénk égnek – én például a savanyú és nyomorult szegénységről nemigen olvastam ennél szívszorítóbbat: „– Hát ide figyelj, fizetek neked egy kávét a talponállóban. Akarod? – Lehet benne egy kevés tej is? – Lehet, nem kerül többe, de ha drágább, akkor te fizeted a tejet. / Macabéa egy fillérjébe se került Olimpicónak. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor fizetett neki egy kávét egy kis tejjel, amit a lány úgy telepakolt cukorral, hogy majdnem kihányta, de uralkodott magán, nehogy szégyenbe kerüljön. Azért tett bele sok cukrot, hogy kihasználja a lehetőséget.”
Ezer dolgot lehetne még elmondani a nagyszerű mondatokról, amelyek mindig másfelé mennek, mint az olvasók várnák a korábbi reflexeik alapján, lehetne beszélni a második olvasás örömeiről, amelyben minden szerzői fejtegetés a helyére kerül és értelemmel telik meg, de ennek a kis könyvnek a legnagyobb érdeme mégis ennek a tragédiának a megtalálása, és némiképpen körülményes felmutatása. Ez viszont katartikus.
Clarice Lispector: A csillag órája. Fordította Bense Mónika. Magvető Kiadó, Budapest, 2019.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!