A címben szereplő kérdés elsőre ellentmondásosnak tűnő gondolatára épít Laurent Obertone ultrarealista regénye, a Gerilla. A helyszín Franciaország. És, hogy mikor? Valamikor a jelen közelében, hiszen, ami történik effektíve nem napjainkban játszódik, de akár játszódhat a nagyon közeli jövőben. Illetve nagy valószínűséggel megtörténhet/megtörténik.
Az alaptézis: a francia főváros külső negyedében egy a fenyegetettségtől a ravaszon reszkető ujj nyomán eldördül a fegyver és több bevándorló hátterű személy meghal. Ezután elszabadul a pokol. Minden valamirevaló zombi apokalipszis így kezdődik – a végsőkig feszült társadalmi helyzetben valaki, vagy valami elpattintja a húrt, az indulatok elszabadulnak és elképesztő gyorsasággal közeleg a világvége.
Mitől lóg mégis ki a sorból a Gerilla? Legfőkképpen azzal, hogy minden egyes képét és szavát már láttuk, hallottuk valahol, Obertone csak éppen tovább gondolja egy alig szürrealista párhuzamos valóságba.
Ugyanis, az igencsak agresszív migránsok halála elkerülhető lett volna, de csupán azzal, ha ők ölik meg az őrjáratukat végző rendőröket. Akkor nem történt volna semmi, minden marad a „régiben”, hiszen a regény valóságában ez mindennapos eset. A támadást kivizsgálták volna, a migránsok jogos védelem, vagy valami kitalált indok alapján enyhe büntetést kaptak volna, ha kapnak... A dologra senki nem emlékszik két nap múlva, hiszen az eset mindennapos. Így viszont súlyos rendőri túlkapás, amelyben ártatlanok haltak meg, és amiért a hátrányos helyzetű bevándorlók és leszármazottaik által lakott közösség, külváros, és több párizsi migráns-negyed bosszút esküszik. Autók és házak gyulladnak fel, kirakatok zúzódnak be, rendőröket lincselnek meg, a tömeg az utcán tombol, mindent és mindenkit megsemmisítenek, akit ellenségnek néznek, legfőképpen a fehér embereket. Az ősellenséget, minden bajuk (feltételezett) okozóját.
Érdekesnek, vagy ismerősnek hangzik?
Mit tesz ilyenkor az állam, a rendőrség, a köztársasági elnök, az emberek? Semmit. Vagy vajmi keveset. Hiszen a mindenható média már rég agymosottá tette őket, hogy minden migráns bűnéért ők a hibások, a fehérek rassziszmusa miatt lettek ilyenek, tehát csak az igazukat védik. Nem szabad megsértenünk az érzékenységüket! A bevándorló hátterűek szerencsétlen helyzetéért a fehérek a hibásak, hiszen az idegen szép. A fehérek rúgják fel állandóan a békés együttélés szabályait, hogy nem elég önfeláldozók, nem fizetnek eleget a látszólagos békéért. Ők nem hagyják integrálódni a migránsokat. A regénybeli média körömszakadtáig ragaszkodik ahhoz, hogy a már nyilvánvaló utcai terrorizmus „túlkapásai” elszigetelt esetek, nem szabad általánosítani. Csak páran képesek, a média szűrőszemüvegét levéve, meglátni a valóságot, ők pedig elszigetelt emberek. A saját családjuk, közösségük is kiveti, kiröhögi, lerasszistázza őket.
