Védőpajzs

John Keegan brit hadtörténész javított kiadásban most megjelent könyve, A második világháború a történelmi eseménysor feltárására tesz sokadik és monumentális kísérletet.

Hat esztendő leforgása alatt ötvenmillió lélek szállt fel a menny-be és ereszkedett alá a pokolba.

A sokkoló számadat láttán az ember filozofikusabb énje hajlamos azt gondolni, ilyen sok kioltott életnek egyszerűen nincs helye az égadta világon. Ám a modern hadviselés jellege miatt a második világháborúban meghaltak pontos számát sohasem fogjuk tudni meghatározni. Nyolcvan évvel a történelmi eseménysor után azonban annál inkább feltárható a háború lefolyása. John Keegan brit hadtörténész javított kiadásban most megjelent könyve, A második világháború erre tesz sokadik és monumentális kísérletet.

Keegan remek és élvezetes stílusban megírt műve regényként is olvasható, de kézikönyvnek is jó választás. A kötet kitér az összes hadszíntérre. A keletire és a nyugatira, az afrikaira, az itáliaira, valamint a csendes-óceánira, kifejtve, hogy a hadi események hol és milyen sorrendben követték egymást. A gleiwitzi rádióállomás adótornyából látjuk, ahogyan Lengyelországot letarolja a Wehrmacht, és görnyedten szorongunk az Enola Gay nehézbombázó fedélzetén, figyelve a Little Boy, azaz a 4600 kilós atombomba kioldását. A két végpont között ott tombol az egész világháború. Ám a magyar olvasót nyilvánvalóan a hazánk területén lefolyt harci cselekmények részletei érdeklik behatóbban, és joggal. Nos, egészen a 341. oldal alján kezdődő A Balkán című fejezetig kell olvasni, hogy először megtaláljuk Magyarország nevét…

Keegan helyesen írja, hogy Adolf Hitler a balkáni szövetségeseit, Bulgáriát, Romániát, valamint Magyarországot fenyegetések és ígéretek kombinációival léptette be maga oldalán a háborúba. Ám 1944 őszére már nem maradt több ígérnivalója, annyira nem, hogy ezen országok szabadságát a Kárpátok előhegyeiig nyomuló Vörös Hadsereg fenyegette. Ám Hitlernek még maradt elegendő ereje elbánni velünk, magyarokkal, miközben megvert hadseregcsoportjai visszavonultak.

A szerző Magyarország német megszállásának körülményeit korrekt módon beszéli el, ám az események leírásából kimaradt a megszállás közvetlen előzménye, azaz Horthy Miklósnak a klessheimi kastélyba csalása 1944. március 18-án. A tárgyalási ürügy a doni magyar hadsereg maradványainak a keleti frontról való hazahozatala volt, amelyet már régóta szorgalmazott a magyar fél. Ám Hitler órák alatt sarokba szorította Horthyt: közölte, bizonyítéka van arra, hogy az angolbarát Kállay Miklós miniszterelnök az országot át akarja állítani az ellenség oldalára, ezért „óvintézkedésként” – hiszen Magyarország központi jelentőséggel bírt a Reich külső védvonalának megtartásában, illetve a stratégiai jelentőségű dél-zalai olajmezők miatt – a Wehrmacht megszállja Magyarországot. A németek közben trükköztek, hogy a cselekvésképtelen Horthy semmiképpen se érhessen időben haza. S miután Wilhelm Keitel vezértábornagy közölte, a megszállást már nem lehet leállítani, a kormányzó kijelentette: akkor ő természetesen lemond. E fontos történelmi epizód máig parázs viták forrása.

Csakhogy Hitler tárgyalódelegációjának tagjai zsarolták Horthyt, hogy lemondás esetén szabad kezet adnak a szlovákoknak, a horvátoknak és a románoknak Magyarországgal szemben. Az első és a második bécsi döntés nyomán a Magyarország javára megvalósult határrevíziók után el lehet képzelni, mi történt volna ez esetben. A feltámasztott kisantant hadosztályai eleve részt vettek a német megszállás előkészítésében.

Keegan a 476. oldalon folytatja a Magyarországra vonatkozó események leírását. Mint fogalmaz: „A magyar kormányzó, Horthy ellentengernagy azonban elkövette azt a hibát, hogy a Barbarossa hadművelet keretében hadba vitte őket (a magyarokat) a Vörös Hadsereg ellen, amelynek felszerelésük hiányossága okán nem lehettek méltó ellenfelei, mihelyt a Wehrmacht megvonta tőlük védőpajzsát.” Itt alighanem két dátum csúszott össze. A Barbarossa hadművelet ugyanis 1941. június 22-én indult Oroszország ellen, a doni 2. magyar hadsereg azonban csak egy évvel később, 1942 kora nyarán vonult ki az oroszországi hadszíntérre.

Ugyanakkor az 1942 januárjában Budapesten tárgyaló Ribbentrop és Keitel a teljes magyar hadsereg keleti fronton való bevetését követelte. Követelte, nem kérte. A határrevíziók és az akkor még relatív függetlenség árát meg kellett fizetni. Kompromisszumos megoldásként végül a 2. magyar hadsereg 207 ezer fős személyi állománnyal vonult ki a német–szovjet arcvonalra. Ám a hátországbeli biztosító-megszálló feladatok helyett a Don folyó menti harcoló frontszakasz állásainak a megszállására szólt a parancs. Szemközt, a folyó másik oldalán a Vörös Hadsereg ásta be magát. Nem sokra rá, 1943. január 12-én a doni hadsereg sorsa megpecsételődött.

Az elkövetett hiba sokkal inkább az lehetett, hogy Németország kirobbantotta a második világháborút.

(John Keegan: A második világháború. Harmadik, javított kiadás. Fordította: Molnár György. Jaffa Kiadó, Budapest, 2019, 558 oldal. Ára: 3990 forint)