Korlátozást jelentettek be a Balatonnál és a Velencei-tónál
A hamvak szétszórásának engedélyezéséről nyilatkozott a hatóság.
A hamvak szétszórásának engedélyezéséről nyilatkozott a hatóság.
A szakértők szerint az új rendelet életszerű alkalmazása várható.
Sorra vezetik be a korlátozásokat!
Látni annak jeleit, hogy a Biden-kormányzat egyes tagjai fontolgatják a korlátozások feloldását a közeljövőben.
A lépéssel csökkenteni akarják a várakozási időt.
A neves klinikai szakpszichológus szerint már csak kármentés zajlik az ügyben.
A kutatások szerint az iskolai mobilhasználat rossz hatással van a diákok figyelmére és koncentrációjára.
Kevesebb járatot fogad a cataniai repülőtér.
Ideiglenesen felfüggesztették a légi járatok indítását a pozsonyi nemzetközi repülőtéren (BTS) bombafenyegetés miatt, az érkező repülőgépeket továbbra is fogadja a légikikötő.
Szlovákia: Az Európai Bizottság ne halogassa döntését a kőolajszállítás ukrán korlátozása ügyében!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hat gépkocsi ütközött össze.
A privatizáció után kontroll nélkül emelték az árakat a nyugati tulajdonú közműcégek.
Az albániai Lin falu partjánál eltemetve, az Ohridi-tó mélyén találták meg Európa legősibb tóparti településének maradványait.
Egy újságíró rögzítette, ahogy egy fiatalt durván elhurcoltak, majd végül maga is áldozatává vált az ukrán sorozótisztek brutalitásának.
Ki nyeri a gazdasági pókerjátszmát az USA és Európa között?
Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője ellen 2023-ban szeparatizmus vádjával indítottak vizsgálatot az ukrán hatóságok, amely azóta sem zárult le. A politikus időközben Zelenszkij hű támogatója lett és az emberrablók által agyonvert kárpátaljai magyar férfi ügyében is megszólalt.
Különleges vizet iszik az énekesnő budapesti fellépésén.
Egy újságíró rögzítette, ahogy egy fiatalt durván elhurcoltak, majd végül maga is áldozatává vált az ukrán sorozótisztek brutalitásának.
Ki nyeri a gazdasági pókerjátszmát az USA és Európa között?
Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője ellen 2023-ban szeparatizmus vádjával indítottak vizsgálatot az ukrán hatóságok, amely azóta sem zárult le. A politikus időközben Zelenszkij hű támogatója lett és az emberrablók által agyonvert kárpátaljai magyar férfi ügyében is megszólalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.