Politikai patthelyzet alakult ki Ausztriában
Egyetlen párt sem mutat hajlandóságot arra, hogy együttműködjön az FPÖ vezetőjével.
Egyetlen párt sem mutat hajlandóságot arra, hogy együttműködjön az FPÖ vezetőjével.

Bassár el-Aszad szíriai elnök rendeletet adott ki, amelyben Mohammed Gázi al-Dzsaláli korábbi kommunikációs minisztert bízta meg az ország új kormányának megalakításával – közölte szombaton az állami média.

Nagy erőkkel készülnek Bulgáriában az októberben esedékes előre hozott választásokra, ám mindeközben kedd délelőtt letette hivatali esküjét a parlament előtt Dimitar Glavcsev új, második ügyvezető kormánya.

A gazdasági és szociális ügyeket is érintő, közel másfél órás beszédben Morawiecki kitért védelmi témákra is.

VI. Fülöp király hétfőn megkezdte a második konzultációt a parlamenti pártokkal, kedden pedig új jelöltet kér fel a kormányalakításra.

Szakértők szerint nehéz feladat előtt áll a Smer elnöke, ám a pártok közötti informális tárgyalások máris megkezdődtek.

Zuzana Caputová államfő közösségi oldalán bejelentette, október 2-án megbízza az előre hozott választás győztesét a kormányalakítással.

A baszk nacionalisták miatt nem lesz jobboldali kormány a dél-európai államban.

A házelnök szerdán bejelentette, hogy Alberto Núnez Feijóo, a Néppárt vezetőjének beiktatásáról szeptember 26–27-én szavaz a spanyol kongresszus.

Hétfőn találkozik VI. Fülöp uralkodó a spanyol parlament pártjainak képviselőivel a kormányalakítás kérdésében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Bohár Dániel rámutatott: Magyar Péter nem akar megint leégni, ezért nem megy Miskolcra a DPK-gyűlés napján.

Egyre vadabb ötletekkel állnak elő a Magyar Péter mellett elkötelezett kamuprofilok.

Migráns erőszakolt meg egy tízéves kislányt Olaszországban, a bíróság mindössze öt év börtönt szabott ki.

Gulyás Gergely sokatmondó fotókat posztolt.

Putyin Peszeskján iráni elnökkel is beszélt.

Hatalmas tétje lesz a választásnak.

Egy készülő reform alapjaiban borítaná fel az eddigi csatlakozási rendet.

Problémát okozhat a fejlődő cégstruktúrának a régi könyvelő.

A felfedezés növelheti a lombikprogramok sikerességét.

Az idei első fordulóban a nyolcaddöntőbe jutás a tét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.