Nem hagyják magukra híveiket és a rászorulókat a keresztény egyházak
Alkalmazkodnak a meghozott szigorú intézkedésekhez magyarországi keresztény egyházak.
Alkalmazkodnak a meghozott szigorú intézkedésekhez magyarországi keresztény egyházak.
Az újabb intézkedések célja, hogy csökkentsék a koronavírus-megbetegedések számát és a kórházakra nehezedő terhet.
Szükség van fegyelemre – mondta az igazságügyi miniszter a koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatban.
Magyarországon nagyjából az történik a járvány terjedését tekintve, mint Európában máshol. Mi Ausztriát figyeljük, most vagyunk ott, ahol Ausztria egy héttel ezelőtt volt – mondta a miniszterelnök.
Az ellenzék és a kormánypártok együtt szavaztak, ami alig fordult elő az elmúlt tíz évben.
Korózs kamuhírével országos botrányt okozott. A kormánypártok képviselői tiltakozásképpen kivonultak az ülésteremből.
A járvány terjedésének csökkentése mellett ez is célja a bejelentett új intézkedéseknek – közölte Dömötör Csaba.
Az elmúlt napon egymillió favipiravir gyógyszer érkezett Kínából, még egymilliót várunk Japánból.
Álhírgyártás helyett szavazzák meg a koronavírus-törvényt – mondta Orbán Balázs az ellenzéknek a parlamentben.
Az államtitkár szerint a Karácsony Gergely által tervezett adóemelés megszüntetné a munkahelyeket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A képviselő szerint ha a Tisza a legkisebb hatalomhoz jut, azt már rögtön arra használja fel, hogy a saját zsebüket tömjék ki.
A Tisza elnöke egész egyszerűen a valóságot próbálja letagadni és meghamisítani.
Mit nyújtanak ezek az utak, és mennyire népszerűek?
Zenei sokszínűség és közösségi élmény Pécs utcáin, a Zeneszüret fesztiválon
Peti, süllyed a hajó!
Szoboszlai napra pontosan 16 évvel a mostani magyar–portugál előtt kísérőfiúként igyekezett Ronaldo közelébe kerülni.
Magukra maradnak a szocialisták a parlament rendkívüli összehívására irányuló akciójukkal. A közvélemény tudja, hogy kezdeményezésük csupán a belpolitikai élet megzavarására szolgál.
Zenei sokszínűség és közösségi élmény Pécs utcáin, a Zeneszüret fesztiválon
Szoboszlai napra pontosan 16 évvel a mostani magyar–portugál előtt kísérőfiúként igyekezett Ronaldo közelébe kerülni.
Magukra maradnak a szocialisták a parlament rendkívüli összehívására irányuló akciójukkal. A közvélemény tudja, hogy kezdeményezésük csupán a belpolitikai élet megzavarására szolgál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.