Emberpróba
Bár most viszonylagos nyugalom van a kórházakban, a járvány próbára tette az egészségügyi dolgozókat.
Bár most viszonylagos nyugalom van a kórházakban, a járvány próbára tette az egészségügyi dolgozókat.

Családvédelmi intézkedések egész sorával sikerült elérni, hogy a születések száma a mögöttünk hagyott tíz évben nem csökkent tovább, sőt még nőtt is.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik.

A virológus szerint a dél-afrikai vírusmutáns is még hónapokig biztosan velünk marad.

Ahogy azt már a kormány bejelentette, az átoltottság további növelése érdekében február 15-től oltási igazolvánnyá alakul a védettségi igazolvány.

Újabb, 340 ezer antigéngyorsteszt biztosításával segíti a magyar kormány a járvány megfékezését.

Tegnap 14 890 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 369 974 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Az osztrákok támogatják az oltási kötelezettséget. A politikusok elkerülhetetlen lépésről beszélnek.

A tanári kar átoltottsági foka már nem szerepel a kritériumok között, tehát többé nem kell internetre költöztetni az oktatást emiatt.

Dánia megkezdi a negyedik oltás beadását.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Beszédírós fotóval próbál hasonlítani Orbán Viktorra a Tisza-vezér.

Eltűnt, leszedte magát a közösségi médiáról, mintha sosem létezett volna.

Egy időben kért segítséget tőlük az Országos Mentőszolgálat és a Pest vármegyei rendőrség egy különös ügy miatt.

Sebességkorlátozásra is számítani kell.

A kormányfő a béke üzenetét vitte.

A globális liberális hálózat célkeresztjébe került Lengyelország is.

Egyik párt sem akart koalícióra lépni az Önrendelkezéssel.

Az FTC trénere nem fogta vissza magát a ZTE elleni vereséget követően.

A címvédő FTC a Groupama Arénában 2-1-re kikapott az addig sereghajtó ZTE csapatától.

Első tíz bajnokijából mindössze négyet tudott megnyerni Robbie Keane együttese.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.