Müller Cecília mindenkinek ajánlja az oltás harmadik dózisának felvételét
Az országos tiszti főorvos közölte: a második oltás után három-négy hónappal csökken a szervezet immunvédelme.
Az országos tiszti főorvos közölte: a második oltás után három-négy hónappal csökken a szervezet immunvédelme.

Amelyik jelölt ezt a nyomást nem képes kezelni, annak esetében joggal merül fel a kérdés, mi lesz vele, ha a kampány valóban elindul.

Rodrigo Duterte elnök arra utasította a helyi vezetőket, hogy tartsák otthonaikban azokat, akik nem vették fel a koronavírus elleni oltást.

Londonban a fertőzések kilencven százalékát az új vírusváltozat teszi ki, amely enyhébb tüneteket okoz.

Kis Zoltán virológus szerint az eddigi jelentősebb variánsok közül az omikron az, amelyik a leginkább meg tudja kerülni az immunrendszert.

A hazai baloldal választási esélyét nemcsak belső vitái, de a protesthangulat hiánya is gyengíti.

A köztársasági elnök az újévi köszöntőjében elmondta, hogy az esztendő kezdetéhez sokaknak hozzátartozik az új évvel induló tiszta lap.

A vakcinát felvevők rendkívüli alacsony aránya és a politikai válság sem segített az ország helyzetén.

Szijjártó Péter közölte, hazánk elegendő oltóanyaggal rendelkezik, így tudunk segíteni másoknak.

Kárpátalja országos viszonylatban is sereghajtó, az itt élők alig több mint 20 százaléka vette csak fel az oltást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Így vált a banán ritka luxusból a mindennapok egzotikumává.

John Belushi és River Phoenix sem élte túl, amikor már teljesen rászoktak.

A gyalogoshidakat is elhanyagolta a főpolgármester.

Rendszeresen teljes érdektelenségbe fulladnak a helyiek részéről a Tisza Párt elnökének eseményei.

Sylvester Stallone, Gloria Gaynor és a Kiss rockegyüttes is átvehette a Kennedy Center éves kitüntetését Donald Trumptól.

A NATO és Oroszország között fokozódik a feszültség.

Egyértelműen felgyorsultak az események.

A vasárnap esti meccs pikáns csatája, hogy mire megy győri csapattársa, Szemerey Zsófi ellen

A Paks nem játszott igazán jól, mégis magabiztos 3-1-es győzelmet aratott az MTK felett.

A magyar nyelv számos szólás-mondást ismer, melyekben előszeretettel bukkannak fel állatok, olykor éppen kutyák. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat kvízünkben, ahol ellenőrizheti, mennyire ismeri a valódi jelentésüket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.