Végigénekelni az életet – Interjú Lovász Irénnel
„Mindig megadatott, hogy énekesként, kutatóként, pedagógusként azt csináljam, amit szeretek.”
„Mindig megadatott, hogy énekesként, kutatóként, pedagógusként azt csináljam, amit szeretek.”

Az egyetemes mozgókép-művészet egyik legjobb fotográfusa.

A Kossuth-díjas előadóművész énekesi pályája az évek során tudományos munkájával párhuzamosan bontakozott ki.

Bár a színművész az elmúlt egy évben nem állhatott színpadra, megtalálta a módját, hogy imádott közönségével kapcsolatban maradjon.

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep alkalmából Kossuth- és Széchenyi-díjakat adott át.

A Kossuth-díjas legenda szeretné már megkapni a koronavírus elleni oltást, mert nem tagadja, tart a betegségtől.

Meggyőződését, miszerint a versnek, a költői megszólalásnak – vagy csak az egyszerű emberi szónak – erkölcsi tétje és tartalma van, magával vitte az örök hó határára.

Éljen a barbarizmus!

A Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt gödöllői otthonában érte a halál. 81 éves volt.

Törőcsik Mari úgy öregedett meg a szemünk előtt filmvásznon és színpadon, hogy mindig hiteles volt. Ma ünnepli 85-ik születésnapját.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A fiatalok jelentős állami támogatásokhoz jutnak.

Folytatódik a háborúellenes nagygyűlés sorozat.

Magyar Péter hiába magyarázkodik, a tiszás baloldali megszorító csomag egyik jegyzője egyértelműen fogalmaz.

Gulyás Gergely a Tisza Párt népnyúzó, megszorító terveiről beszélt az Alapjogokért Központ évzáró rendezvényén.

Utcára vonultak a tiltakozó diákok pénteken.

Kilövési engedélyről és selyemzsinórról beszélnek a világsajtóban.

Rusztem Umerov árult el részleteket.

A Liverpool magyar futballistája szerint a nehéz idők erősebbé teszik.

Régi idők ünnepe új köntösben.

A konstrukció a bevezetése óta már több mint 12 ezer igénylésnél tart, összértéke pedig elérte a 661 milliárd forintot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.