Százhuszonöt éve született egy egész ország tanára
1895. november 10-én született a Zala vármegyei Pákán Öveges József.
1895. november 10-én született a Zala vármegyei Pákán Öveges József.

Felejthetetlen színházi, filmes, televíziós és rádiós alakításai, szinkronszínészi munkái elismeréseként kapta a Kossuth-díjat.

Erdélyi Tibor a faragás mellett az Állami Nép Együttes szólistája, majd több együttes koreográfusa volt.

Sárközi Mátyás író, műfordító sokáig távol élt hazájától, de soha nem hagyta cserben az anyanyelvét.

A járványról, a pályakezdésről, az igazi szabadságról és arról is beszélgettünk az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Dörner Györggyel, az Új Színház igazgatójával, hogy milyen érzés motoron menni a csíksomlyói búcsúra.

A koronavírus járvány miatt idén elmaradt több állami díj, kitüntetés ünnepélyes átadása, a köztársasági elnök hivatala és a kormány ugyanakkor közreadta az elismerésben részesülők névsorát.

Az, hogy eltört Sára Sándor dunsztosüvege, és soha többet nem lesznek benne a feledhetetlen tekintetű portréi, az egyetemes filmtörténet egyik legnagyobb vesztesége.

Nem vesz részt kiállításmegnyitókon, és saját gyűjteményes tárlata is másfél évtizede volt legutóbb Magyarországon. Rómában két évvel ezelőtt lehetett látni összefoglalást alkotásaiból.

Minden benne van egy Bogányi-zongorában, ami a magyar zenekultúra sajátja, egyszerre jellemzi tradíció és innovációs szándék – mondta a kultúráért felelős államtitkár.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A fiatalok jelentős állami támogatásokhoz jutnak.

Folytatódik a háborúellenes nagygyűlés sorozat.

Magyar Péter hiába magyarázkodik, a tiszás baloldali megszorító csomag egyik jegyzője egyértelműen fogalmaz.

Gulyás Gergely a Tisza Párt népnyúzó, megszorító terveiről beszélt az Alapjogokért Központ évzáró rendezvényén.

Utcára vonultak a tiltakozó diákok pénteken.

Kilövési engedélyről és selyemzsinórról beszélnek a világsajtóban.

Rusztem Umerov árult el részleteket.

A Liverpool magyar futballistája szerint a nehéz idők erősebbé teszik.

Régi idők ünnepe új köntösben.

A konstrukció a bevezetése óta már több mint 12 ezer igénylésnél tart, összértéke pedig elérte a 661 milliárd forintot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.